A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

61 orvoslása céljából azzal, hogy a jelen, kedvezőnek látszó politikai helyzetben forduljon egyetemes egyházunk az állam-kormányhoz jogviszonyának teljes rendezése és az összes függő kérdések meg­tárgyalása s elintézése végett, — emlékiratot készített a Szloven­szkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Egyház sérelmeiről és kívánságairól, azt 2-ik pont alatt hozott határozatával elfogadta és az Egyetemes Konvent utján kéri annak az állam-kormányhoz való felterjesztését. Egyházmegyei közgyűlés egyetemes egyházunk sé­relmeiről és kívánságairól a kebelbeli lelkészi és tanitói egyesület közös ülése által készített és elfogadott emlék­iratot, mely egyetemes egyházunk jogi helyzetének ren­dezését és orvoslását célozza, — a maga részéről is elfogadva, az egyházkerület utján felterjeszti az Egyete­mes Konventhez, kérve, hogy annak az állam-kormánynál érvényt szerezni kegyeskedjék. 41. Egyházmegyénk lelkészegyesülete 1937. évi november 17-én tartott gyűlésében 5/3. pont alatt megütközéssel tárgyalta azt a tényt, hogy a köztársasági alapító elnök halálakor a politikai hatóságok istenitiszteletünk rendjébe, harangjaink használatába is be­avatkozni kívántak, néha egészen sértő módon, községi szolgával küldött üzenet utján. Lelkészegyesület közgyűlésünk utján felkérni határozta az Egyetemes Konventet, hogy lépjen érintkezésbe az Országos Hivatallal, hogy a jövőben minden olyan intézkedés, mely istenitiszteletünk rendjét és harangjainkat igénybe kívánja venni, — egyházi hatóságaink utján, azokkal egyetértve adassék le az egyes lelkészi hivatalokhoz. Hogy egyházaink, lelkészi hivatalaink és iskoláink a politikai hatóságoknak autonómiánkat is sértő rendel­kezéseitől, istenitiszteletünk rendjébe, harangjaink haszná­latába való beavatkozásaitól mentve legyenek, — egyház­megyei közgyűlés a lelkészegyesület határozatát azzal a kéréssel terjeszti fel az egyházkerület utján az Egyete­mes Konventhez, hogy annak az Országos Hivatallal való tárgyalás kapcsán érvényt szerezni kegyeskedjék. 42. Egyházmegyénk lelkészegyesülete 1937. évi november 17-én tartott gyűlésének 5/4. pont alatti határozatával felhívja a figyelmet a szekták újból való mozgolódására, velők szemben a hű­séges, kötelességtudó és felelősségteljes munka végzését hangoz-

Next

/
Thumbnails
Contents