A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

59 ALAPÍTÓLEVÉL. Alulírottak, Isten iránti mélységes hálával eltelve, hogy vele szemben, — aki megadta számunkra mindazon földi javakat, melyek elégségesek — némileg is lerójuk hálatartozásunkat, az Ő anya­szentegyházával szemben pedig kimutassuk mélységes ragaszkodá­sunkat, a lévai református egyház részére 4000 azaz (négyezer) Kő. alapítványt teszünk, a következő feltételekkel : 1. Az alapítvány „Csekey János és neje Zvara Mária alapít­ványa" nevet viselje. 2. Az alapítvány kamatoztatandó mindaddig, mig az 5000 Kő-t el nem éri s ezekután az alapítvány Jtamatai évenként egynegyed részben, szegénysorsu, református gyermekek karácsonyi felruházá­sára fordítandó, háromnegyed részben pedig a lévai református egyház belmissziói céljaira használandó fel. Alapítványunkkal kap­csolatban egyébként csak annyit kívánunk kikötni, hogy ha letelnek e földön Istentől kimért életidőnk napjai és mi is elszólittatunk innét, eltávozván a minden halandók utján, megemlékezésül, elhalá­lozásunk alkalmával és ennek első évfordulóján, szólaljanak meg templomunk harangjai. 3. Az alapítvány kezelője és kizárólagos tulajdonosa a lévai református egyház, szabadon rendelkezhet az alapítványi összeggel, ingatlan vásárlásnál, vagy építésnél azt felhasználhatja, de ebben az esetben is annak jövedelme a 2. pont értelmében használandó fel és szolgáltatandó ki. 4. Ezen alapítványt a lévai református egyháztól senki el nem veheti, sem azt el nem idegenítheti. 5. Az alapítvány kezelése feletti felügyelettel a barsi ref. egy­házmegye bizatik meg. Anyaszentegyházunkat és magunkat az örök jóságú Isten áldó kegyelmébe ajánlva, vagyunk Léván, 1937. év karácsonyán. CSEKEY JÁNOS s. k. CSEKEY JÁNOSNÉ sz. ZVARA MÁRIA s. k. Egyházmegyei közgyűlés az alapítólevelet jóvá­hagyja s végleges jóváhagyás végett az egyházkerületre felterjeszti.

Next

/
Thumbnails
Contents