A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

26 ségeket, hogy egyöntetű eljárás céljából a látogatásokról felvett jegyzökönyvek két példányát, úgyszintén a pedagógiai észrevételek két példányát küldjék a látogatások megejtése után a tanügyi elő­adóhoz, aki azokat — feldolgozva azután a tanügyi bizottság letárgyalása és az egyh. m. közgyűlés jóváhagyása után, megküldi az Elnökségnek, aki azután iskolánként szétküldi azokat, XX. Tanügyi bizottság javasolja, hogy aug. hó folyamán az egyh. m. közgyűlés által hozott iskoláinkra vonatkozó határozatok­ról, a Esperesi Hivatal körlevélben tájékoztassa iskoláink vezetőségét. XXI. A Tanügyi bizottság a Rendtartás 194 §-a alatti rendel­kezés szerint foglalkozott a kebelbeli tanítóegyesület tavaszi köz­gyűlése jegyzőkönyvében foglalt kérdésekkel és határozatot igénylő javaslataival és a következőket terjeszti az egyh. m. közgyűlés elé: a) Kívánatosnak tartja a tanítóegyesület, hogy a „Református Egyház és Iskola" c. hiv. egyh. lap az is­kolának is járjon és hogy ezen hiv. egyházi lap minden egyházhoz két példányban járjon. b) A „Szeretet" c. olvasó-könyv ára a IV-V-ik osztály részére szállittassék le. A II.-III-ik osztály részére irt pedig utalvánnyal láttassék el a szegény iskolásgyer­mekek könyvtára javára. c) Tanítóegyesület kéri, hogy a tanitóképviselő he­lyek a közegyházi tisztségeknél mindenütt tanítókkal töl­tessenek be. d) Kéri a tanítóegyesület, hogy kerestessék meg a Konvent, hogy a tanitó családi pótlékának (neveltetési járulék) a harmadik gyermekre való kiterjesztését az ill. helyen szorgalmazza. e) Tanitógyámolda közgyűlése kéri a nyugalomba vonult Székely Béla gyámpénztáros lemondása után Akücs Árpád megválasztatott gyámpénztáros megerősíté­sét és tőle az eskü kivételét. Fejezze ki és nyilvánítsa az egyh. m.-i közgyűlés Székely Béla volt tanitó gyám­egyesületi pénztárnok iránti háláját és köszönetét hűsé­ges sáfárkodásáért. f) Tanítóegyesület közgyűlése határozata alapján kéri az egyh. m.-i közgyűlést, hogy a Konkoly Th. I. féle Vallástan-t addig, mig az átdolgozva nem lesz, annak túl bő anyaga a megfelelő redukálással tanittassék. g) Tanítóegyesület javasolja, hogy azoknál azisko-

Next

/
Thumbnails
Contents