A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

29 Iáknál, ahol arra szükség van — tankönyv, irka, Írószer, ruhasegélyben részesítse az arra rászoruló szegény tanu­lókat, hogy a mi iskoláinkba járjanak. XXII. A tanügyi bizottság letárgyalta a Léva—Zselizi Tanitó­megye azon beadványát, amely szerint a reform, tanítóság részére az egyházak pénztárából a magy. általános tanitóegyesületi közgyű­lésekre évente két fuvar és napidijat kér. A kérvényben felhozott in­dokolás alapján a reform, tanítóság is az ilynemű napi és fuvardiját eddig a községektől kapta, de ezek a mult évben be lettek szüntet­ve. A tanítóság az önművelődés és a magyar nemzeti kultura szol­gálatában áldoz időt és pénzt amikor ezeken a gyűléseken részt vesz, s ezeken tökéletesedését valláserkölcsi alapon egyházához hü ragaszkodással végzi. Tanügyi bizottság azt javasolja, hogy ez a kérdés minden egyház presbitériuma által otthon tárgyaltassék le. Az egyh. m.-i közgyűlés ajánlja e kérdésnek a köl­csönös megértés jegyében való letárgyalását s megvaló­sítását. Ezekben terjesztettük elő a Tanügyi-bizottság jelentését. Kér­jük annak tudomásulvételét, javaslatainak elfogadását és határozat erőre emelését. Rácz Lajos Czeglédy Pál tanügyi előadó. esperes, biz. elnök. Egyházmegyei közgyűlés a tanügyi bizottság jelentését tudo­másul veszi, javaslatait határozati erőre emeli. A bizottság jelentése XXI. pontja alatti a-g jelzésű javaslatoknál utal a közgyűlés 53—61 sz. alatti határo­zataira. 13. Olvastatott a számvevőség következő jelentése: Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! Az egyházközségek és az egyházmegye felügyelete alá tartozó pénztárak számadására vonatkozó észrevételeinket a következőkben terjesztjük elő. I. Egyházközségi számadások. Az egyházközségek számadásaikat beterjesztették, bár néhány egyház a kijelölt határidő után.

Next

/
Thumbnails
Contents