A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. április

20 5.) Másik nem kevésbé fontos, s mindenek felett altruisticus, keresztyéni, krisztusi intézményünk a kiskoszmályi Árvaház, a vételár teljesen kifizetve, sőt a legszükségesebb javitások, berendezések nagy részben megtörténve, nia már a személyzettel együtt 50 lélek s kőzte 40 árva gyermek hirdeti életrevalóságát, egészséges, foko­zatos fejlődését! S hogy ez, valamint az intézmény anyagi létezése is lehetőleg biztosítva legyen, az esperes javaslatára az u. n. föld­vételi actió van folyamatban, olyképen, hogy elvileg kimondottuk 200.000 kor. értékű föld megvételét, 2.000 drb egyenként 100 kor. értékű részjegy befizetésével, s az aláírásokat, a gyűjtést azonnal meg is indították, s már eddig több, mint 15 ezer kor. gyűlt össze s a komáromi e. m. 20 ezer, egyházkerületünk 40.000 korona ado­mányt ajánlott fel a magasztos célra ! Megvagyok róla győződve, hogy fokozott erővel, nem csüggedő igyekezettel karolva fel e ne­mes célt, az a közel jövőben megvalósítható s elérhető lészen. Gon­dolok itt első sorban azokra, akiknek gyermekeket nem adott az Isten : szebben, maradandóbban nem örökíthetik meg nevüket . . . sőt ha éppen kívánják nyugalmat, békességet, gondos ápolást is találhatnak intézetünk falai között, mely őket öregségükben szere­tettel fogadja a gondozottjai sorába ! főként ha sikerül a kiskálnai kastély megszerzésének tervét valóra váltani ! Ugye mennyi eszme, gondolat, ábránd, de amely testet ölthet valósággá válhatik . . . egyébként talán in magais et voluisse sat est! Fő az, hogy Egy­házmegyénk s a testvér komáromi e. m. érdeklődése ne lankadjon, meg kell barátkozniok mindkét Egyházmegye Gyülekezeteinek, azzal a tudattal, hogy az árvaház az övék, erkölcsileg ők vannak köte­lezve annak fenntartására, főként ha mi lelkészek és tanitók is ki­vesszük részünket, s jó példával megyünk elő a javaslatba hozott évi 100 kor. megadásával! Megbízatást nyervén az árvaház és hitfelekezetünk közötti jog­viszony rendezésével, tisztázásával, erre vonatkozó javaslatom önálló alakban terjesztvén elő, az külön fogja méltatás és bírálat tárgyát képezni. 6.) Leányconferentiát az év folyamán Alsószecsén és Zselizen rendeztünk, a szokott érdeklődés és a Gyülekezetek tagjainak hat­ványozott részvételével, Ott ég a láng.. ott van a vágy leánykáink lelkében a Krisztushoz közeledhetve zsámolyához ülhetni, s megte-

Next

/
Thumbnails
Contents