A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. április
V. A biróság, mint közigazgatási biróság a következőkép alakul. Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula gondnok elnöklete alatt dr. Tóth, Sándor, Kiss Gyula, Salczberger János, Székely Béla, Ponoezky dstván, dr. Agyagási Sándor, Szabó S. Zsigmond tanácsbirák, ez utóbbi jegyzőkönyvvezető jis. Ügyész dr. Kersék János. Tárgy : Bajkai Sándor és társai felebbezése Nagysalló és társegyházainak prezsbitériumi határozata ellen. A felek részéről megjelentek : Tóth Károly, Hőnyi István vida, Tamás István és Hőnyi Lajos. Az egyház képviseletében : Mihály Gergely, gondnok. A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi, vagy illetékességi kifogás nem merült fel, s ilyen a felek részéről sem lett bejelentve. Szabó S. Zsigmond tanácsbiró ismertetvén az ügyet. Elnök a tárgyalást berekesztette, s a biróság zárt tanácskozásban egyhangúlag meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő határozatot: A barsi ref. egyházmegye rendes bírósága, mint közigazgatási biróság Bajkai Sándor és társai panaszosoknak a Nagysalló, Hölvény és kissalói egyház prezsbitériuma, panaszlott elleni közigazgatási bírósági ügyében a következőképen Ítélt: Bajkai Sándor és társainak a Nagysalló, Hölvény és kissallói társegyházak prezsbitériumának 1933. julius 23 án tartott gyűlése alkalmából a lelkész fizetési járulékainak 1933. március 12-ig terjedő időre egyezményiIeg kötött kifizetési határozata ellen beterjesztett felebbezését elutasítja, egyben utasítja a társegyházak prezsbitériumát a lelkészi járandóságoknak az egyezményben foglalt időben leendő pontos„kifizetésére, különbeni végrehajtás és a prezsbitérium anyagi felelősségének terhe mellett. Kimondja egyben a biróság az E T. V. t. c. 129. §. aladján ezen ítéletnek felebbvitelre való tekintet nélkül végrehajtható voltát. Indokok: Nem felel meg a valóságnak, hogy a prezsbitériumi gyűlés Összehívása, megtartása és határozatképességének megállapítása körül bárminemű mulasztás, szándékosság,