A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június

77 Dr. Nagy Béla ügyész a vádat egész terjedelmében fentartja. Juhász Pál panaszlott az egyházmegyei bizottság jelentésének azon részét kifogásolja, mintha április 1-től 28-ig a számadási munka •semmivel sem haladt volna előre. Ezen idő alatt panaszlott az egy­házi adófőkönyveket zárta le, ez a munka pedig 76,000 tétel, illetve rovat feldolgozását jelenti. Elnök a tárgyalást berekesztette s a biróság zárt tanácskozás­ban szótöbbséggel meghozta s nyílt ülésben kihirdette a következő határozatát. A barsi ref. egyházmegye bíróságának időszaki tanácsa, mint I. fokú fegyelmi biróság tárgyalás alá vévén Juhász Pál nagysallói lelkésznek maga ellen kért, az 1931. évi junius 30-i egyházmegyei közgyűlés által elrendelt fegyelmi eljárás során az egyházmegyei ügyész által hivatalból emelt fegyelmi panaszt, a biróság zárt ta­nácskozásban szótöbbséggel meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő határozatot. ítélet: A biróság vétkesnek nyilvánítja Juhász Pál nagysallói lelkészt az E. T. V. t. c. 34. §. A. 1. 2. pontba ütköző fegyelmi vétségben s ezért panaszlottat u. a. tör. cikk 35. §. c. pont alapján 300 Ké. pénzbüntetésre itéli. Az E. T. V. t. c. 34. §. A. 4. pont alapján emelt vád alól panaszlottat felmenti. Kötelezi egyben panaszlottat, hogy az eljárás során felmerült 195 Kő. költséget 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett az egyházmegyei pénztárnak fizesse meg. Indokok: Törvényeink szerint az egyházközség anyagi és szellemi veze­tése a lelkész kötelessége. (E. T. I. t. c. 143. §. C. a. p.) Panasz­lott, inint a prezsbitérium elnöke elsősorban felelős azért, hogy Nagysalló és társegyházközségei az 1925—30. évekre szóló zár­számadásaikat az E. T. III. t. с. 23. §.-ában előirt határidőre el nem készítették és az esperesi hivatalhoz be nem nyújtották. Ezen mulasztása kimeríti az E. T. V. t. c. 34. A. 1. pontban körülirt fegyelmi vétséget. De megszegte panaszlott az E. T. I. t. c. 143. §. C. pontban körülirt kötelességét, mikor a gyülekezetébe kiküldött bizottság ren­delkezése ellenére a prezsbitérium összehívását és a számadások el-

Next

/
Thumbnails
Contents