A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925, 1926, 1927, 1928
ujabb intézkedéséig az itélet meghozatala előtti állapot fenntartását rendelte el. (207/1926 sz.) Kötelességszerűen figyelmezteti azonban a biróság fellebbező feleket, miután immár az egyh. ker. biróság az itélet mikénti magyarázása, valamint a templomi ülések elrendezése tekintetében félreérthetetlenül intézkedett : a legfelsőbb hatóság ezen pártatlan döntését a köteles tisztelettel s szent vallásunk parancsolta megnyugvással fogadják, a presbitérium törvényes intézkedéseinek engedelmeskedjenek, illetve az Úr házában az itélet értelmében kijelölt, vagy kijelölendő helyeiket foglalják el. Szigorúan tartózkodjanak minden önbiráskodástól s a presbitériummal együtt hassanak oda, hogy a minden igaz kálvinista keresztyént mélyen elszomorító mult évi nagypénteki és húsvéti templomi jelenetek többé meg ne ismétlődjenek. Miután a biróság úgy a presbitérium, mint a fellebbezők teljes jóhiszeműségét megállapította és a sajnálatos fejlemények kiindulási pontját az egyházkerületi bírósági itélet homályos szövegezésében s az annak nyomán támadt jogbizonytalanságban látja : a felmerült költségek viselésére az egyház pénztárát kellett kötelezni. Jelen itélet hiteles kiadványban a presbitériummal és a fellebbezők képviseletében hidi Tóth Jánossal közöltetni rendeltetett. III. Patay Károly esperes jelenti, hogy a mult évi egyházmegyei közgyűlésen megválasztott vil. számvevő, dr. Nagy Béla úr az időszaki tanács előtt megjelent s felhívja öt a hivatalos eskü letételére. Dr. Nagy Béla vil. számvevő a hivatalos esküt letette. Kmft. Dr. TÓTH SÁNDOR PATAY KÁROLY világi elnök. esperes, egyházi elnök. CZEGLÉDY PÁL ehm. aljegyző. IX. Jegyzőkönyv felvéve Léván, 1928. évi julius 3-án, a barsi ref. egyházmegye rendes bíróságának ülésében. Jelen vannak : Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula gondnok elnöklete alatt : Biliary Kálmán, Varannay Sándor, Bacsa Lajos, Kiss Gyula, Akúcs Lajos, Szabó S. Zsigmond, Gaál Vilmos, Juhász Zoltán, Ponoczky István tanácsbirák, dr. Tóth Sándor ehm. ügyész s mint jegyzőkönyvvezető Czeglédy Pál ehm. aljegyző.