A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924
181' javadalmazására kiszolgáltatni köteles pénz és terménybeli járandóságokat ; gyakorló iskola fentartását, s а mennyiben а tanítóképző intézetben tanítónők is képeztetnek, ez esetben a Nagy Amália féle 200.000 koronás alapítványt is felajánlja. Tekintettel ezen bőkezű fejedelmi ajánlatokra, az intézmények megvalósítását nagy mértékben megkönnyítő nagy áldozatkészségre mondja ki közgyűléstlnk határozatilag, hogy a szóban forgó intézmények felállítását, egyébb fontos körülmények figyelembe vételével is, а losonci ref. egyház kebelében kívánja, s ez okból megkeresi a nemzetművelődési Ministeriumot, hogy a losonci ref. egyház, mint telekkönyvi tulajdonos részére, a megszálláskor lefoglalt, s azóta ingyen használt, gimnáziumi épület haladéktalanul adja vissza, s az elmaradt haszonbéreket térítse meg. 3. Azon reménységünkben, hogy a politikai intéző faktorok egyszer talán már jobb meggyőződésre jutnak s ügyeinket tárgyilagosan, nem a politikai elfogu'tság szemüvegén nézve, az érvényben levő törvények szerint bírálják el s a jogot és igazságot nem feszitik mindig keresztre : napról napra csalódunk. — Jeszenszky Lenke losonci rendes tanítónőt a Referátus még 1921-ben felfüggesztette állásától, fizetését beszüntette s bár a lefolytatott vizsgálat minden erőfeszítés mellett is, hogy bűnössége megállapíttassék, ártatlannak találta s bár az egyház is többször kérte a tanitónő visszahelyezését, ez még máig sem történt meg. A Kanonika visitátió mér tett lépéseket ez érdemben, de az Egyházmegye is a maga tekintélyének súlyával lépjen fel és tiltakozzék feliratban az ily törvénytelen, önkényes eljárás ellen. Ugyancsak erélyesen tiltakozzék közgyűlésünk azon autonómiánkat mélyen sértő atrocitása ellen a Referátusnak, a mely szerint, ha Sörös Béla lelkész az isk. széki elnöki tisztségről f. évi szept. l-ig el nem mozdíttatik, az esetben elrendeli az iskola bezárását. — Írjon fel Egyházmegyénk ezen megdöbbentő erőszakosság, törvénytelenség ellen, egyben hozza ezen sérelmet a Konvent tudomására, hogy ez is emelje fel szavát az ilyen kiáltó, egyházunkat megalázó törvénytelen eljárás ellen S tekintélyének súlyával МййРИР t ' , - -