A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924
igyekezzék lehetetlenné tenni az ily esetek megismétlődését. 4 Illetőségi, állampolgársági ügyekben eddig szenvedett sérelmeink nem hogy enyhültek volna s méltányosabban kezeltetnének, sőt, különösen a legfőbb közig, bíróságnak az illetőségi ügyben hozott, közismert, jogtudósok által is törvénytelennek, tévesnek minősített döntvénye óta, a hatóságok e tárgyú ténykedése még bántóbb, erőszakosabb, méltánytalanabb, úgy hogy mindtöbb lelkész és tanitótestvérünk kerül a lélekölő bizonytalanság útvesz—tőjébe, sőt a kiutasítás veszedelmébe. — Az egyházi hatóságok részéről ezen sorsüldözött testvéreink érdekében tett lépéseket helyeslőleg tudomásul veszi a közgyűlés. ö. Örömmel veszi tudomásul közgyűlésünk holland testvéreink újabb látogatását, a kik a látogatásra kiszabott idő rövidsége miatt Egyházmegyénk területén nem jelenhettek meg s csak Rimaszombatban tartottak egy conferenciát, a melyen Egyházmegyénkből Szilassy Béta e ker. főgondnok úr és Sörös Béla losonci lelkész úr vettek részt. Ezen ismételt látogatások kétségtelen bizonyságai, szíves megnyilatkozásai a hittestvéri szeretetnek, ragaszkodásnak, a sorsunk, helyzetünk, egész é'etünk iránti meleg érdeklődésnek, a mely bizonyéra meg fogja teremni gyümölcsét ugy az erkölcsi valamint az anyagi é'et mezején is 1 De illesse hálás köszönetünk, elismerésünk holland testvéreinket különösen azon nagylelkűségért, hitrokoni szeretetért, nemes emberbaráti érzületért, mellyel ifjainkat körükbe fogadják, tanulmányaik folytatásában erkölcsileg anyagilag támogatják s igy lehetővé teszik számukra, hogy a náluk ura'kodó tisztult erkölcsi légkörben megerősödjék bennük azon mély vallásos érzés, puritán erkölcsi felfogás, egészséges világnézlet, а melyeknek áldásos hatása ifjaink révén majdan bizonyára itthon is érezhető lesz. Legutóbb Antal Gyula segédleikész volt a campeni egyetemen, most pedig Szabó Zsigmond III. éves és Nagy János I. éves papnövendékek fognak kimenni, holland testvéreink támogatásával, az előbbi a campeni, az utóbbi pedig az amsterdami egyetemre. A világbékét és testvériséget egyházi úton munkáló