A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924
áldozatkészségre, megértésre, mellyel gyülekezeteink áz eszme megvalósítását fogadták, hihető, hogy а jelzett öszszeget megfogja haladni az áldozathozatal, ez esetben a többlet felett Egyházmegyénk fentartja magának a szabadrendelkezés jogát. Ez üggyel kapcsolatban hálás elismerését és köszönetét nyilvánítja közgyűlésünk a hangversenyt rendező alsó- felsőszecsei, hölvényi, honlfözesgyarmati és nagypeszeki énekkaroknak s azok vezetőinek, va'amint az estélyen közreműködött összes szereplöknek, a kik igaz lelkesedéssel, fáradtságot nem kiméivé állottak a szent ügy -szolgálatába és dicséretre méltó, önzetlen tevékenységükkel több mint 6000 koronát szereztek а szent célra. Ugyancsak illesse teljes köszönetünk és hálás elismerésünk а Nyitrai és Társa céget, a mely, tekintettel árva magyarságunk felépíteni szándékolt védőbástyájának fontosságára, hazafias érzéstől vezettetve szintén meg akarván hozni а maga áldozatát, а felállítandó tanítóképző intézet javára rendezett hangverseny és estély összes nyomtatványait, 1000 koronát meghaladó értékben, teljesen ingyen volt szives elkészíteni. Az elismerés hangján keli megemlékeznünk mind azon gyülekezetekről is, a melyek megértvén az idők jelét fényes tanúbizonyságét adták buzgóságuknak, bölcs előrelátásuknak, a midőn egyértelműleg, bölcs lélekkel felajánlották а felállítandó intézmények javára egyszer s mindenkori adomány gyanánt а lélekszám szerinti 5 koronát, s az évi 1 kg., búza járulékot. На jól eső érzéssel és egy jobb jövő reménységével Töltik el az ember lelkét az ősi áldozatkészségnek, a nemes felbuzdulásnak ezen lélekemelő megnyilatkozásai, ugyanakkor a legnagyobb hálával, a legteljesebb elismeréssel örökíti meg Közgyűlésünk jkvének lapjain, mindeneknek követendő például állítván oda Losonc ref. egyházunkat, a mely azon fejedelmi ajánlatot tette, s ezt a Kanonika Visitatio jkvébe is felvétette, hogy kész, falai közé fogadni, akár együtt mind а két intézményt, akár külön bármelyiket, e célra megfelelő épületet hajlandó rendelkezésre bocsátani : a tanerők részére, a Losonc város által, a tanárok