A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
— 86 — E. T. VI t. cz. 23 §-ának rendelkezéseit, igy azt, mely a tanítványok valláserkölcsi életére való kiváló goad forditisát kötelességévé teszi, — mélyen megsér'ette az ál'al, hogy a presbitérium,^továbbá az által, hogy indulatai által magát elragadhatva, növendékeivel tulszigoru in bánt, azokat ii legelte, sőt a kisebbeket a nagyobbak által pofo z'atta s mit a szül ék többsz ör panaszoltak, ^egyik^tagját tanítványai előtt kirúgással fenye-b gettejjjiz által tyt anitvinyok elő tt durva viseletben tüut fel y továbbá, bogy a tanítás után az iskolás'ék engedélye nélkül bármikor önkényesen eltávozo t az egyházközségből ; de tekintve, hogy az egyház agg lelkész t ugy is, mint az iskolaszék elnökét, valamint a presbitérium tagjait nemcsak -a. kellő tiszteletben nem részesiii, de a tenforgó bizonyít:kok szerint velük szemben tisztJetlens^ge'. megvetéssel viselkedik, törvényadta jogaikat kétségbe, vonja, róluk fsnhéjázólag, kicsinylőleg, gúnyolódva beszél, őt büntetni, és tekin'ettel a számos általa szándékosan elkövetett törvénysértésre, mint bűnhalmazatra 3-ad fokú büntetéssel sújtani kellett. Envhitő körülményül vette a bíróság a büntetés kiszabásánál fiatal, tapasztalatlan korát, továbbá azon körülményt, hogy a fél fizetés ügye kellő tisztázást a tárgyalás folyamán sem nyert, már pedig az képezte a súrlódás, az egyenetlenség kiinduló pontját; ellenben súlyosbító körülményül a „Válasz"-nak nevezett iratában használt minősithetlen, sértő, durva hangot, rágalmazó kifejezéseket, valamint a tárgyalás folyamán is tanúsított kiliivó mindenkit (vizsgálatot, lelkészt, tanukat) meggyanúsító fenhéjázó, tiszteletlen magaviseletét s végül 34. §. A. 9. pon ja szerint minősülő azon vétségét, hogy egy presbiter ellen az egyh. hatóság előtt hamisan vádoskodott. A költségekben marasztalás az V. t, ez. 98. §-án alapul. Az elnök megállapítja, hogy 'az ítélet kihirdetésénél az érdekelt felek közül Varannay Lajos, Peterke Lajos, Peterke Sándor, Szobi János, Kutosár Jónás, Dávid András, Dávid István panaszosok, Yizi János panaszlott és dr. Tóth Sándor h. ügyész voltak jelen, kik is felhivatván, kijelentették, hogy ők inegnyugoszanak, panaszlott pedig bejelentette fellebbezését. 6. Tárgyalta az egyházmegyei bíróság, mint fegyelmi bíróság Nagy Béla és társainak Bacsa Lajos szódói lelkész ellen beadott panaszát. Jelen vannak Patay Károly esperes s a tárgyalást yezető