A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
80 ramvezekenyi egyház dijlevélileg elkötelezte. A dijlevéí szerződéses okirat az egyház és hivatalnoka között, jelen esetben — mint vitás kérdésben — kizárólag irányadó. Az egyház által kiállított és Tóth József által minden fentartás nélkül elfogadott dijlevélben a kérdéses 3 hold föld kárpótlásáról semmiféle igéret vagy kötelezettség fenn nem áll, sőt ellenkezőleg a klauzulában világosan ki van kötve, hogy a 3 hold földet csak az esetre biztosítja, ha az egyház tulajdonában megmarad. A 3 hold föld elvonása, illetve per utján elvesztésének az egyház nem oka, mivel attól az egyház 1246'894. számú törvényszéki ítélettel lett elütve. Hogy a tanitói javadalomhoz tartozott egy ideig a kérdéses föld, az csak tűrt állapotnak tekinthető, mert az sohasem volt tanitói, hanem jegyzői föld s a tanító mint egy személyben jegyző is használta, de meg különben is 3 hold föld legelő illetősége a tanítónak ennek hiányával is meg van s ezen vitás föld a régebbi tanítók dijievelébe nem is volt felvéve, tehát dijlevéí csonkításról nem lehet szó. A kerületi határozatnak azon része, hogy dijlevélcsonkitásért az egyház kárpótlást adjon, csupán elvi álláspont, a mely szintén kénytelen helyt adni a jelen esetben a vis majornak. A tanitó fizetését az egyház hogy évről-évre hiány nélkül kiszolgáltatta, azt minden kanonika visitátio alkalmával a tanitó önmaga jelentette ki, mit bizonyít az egyh. látogatás jegyzőkönyve. Ezzel maga is beismerte, hogy a 3 hold földhöz neki sohasem volt joga s igy most sincs. A költségekben marasztalás az Y. t. cz. 98 §-án alapul. Elnök konstatálta, hogy az Ítélet kihirdetésénél az érdekelt felek közül Mocsy Lajos, Kosa Mihály és a panaszos jogi képviselője dr. Kersék János ügyvéd voltak jelen, akik felhívatván nyilatkozattételre, hogy az Ítéletben megnyugszanak-e, az egyház képviselői kijelentették megnyugvásukat, a panaszos képviselője pedig fellebbezést jelentett be. 4. Tárgyalta a bíróság mint elsőfokú fegyelmi .bíróság Harangozó András ës leánya Harangoz ) Erzsébetnek Süttö Gerzson nyug. tanitó elleni fegyelmi panászát. Jelen vannak: Patay Károly esperes és a tárgyalást vezető Kovács S. Endre. e. ni. gondnok társelnöklete alatt: Bihayy Kálmán, Varannay Lajos, Varannay Sápdor, psekey Dávid, Jkonkoly. Th. Sándor, Czeglédy Sándor, Kádár Kálmán, Pósa Béla, Ko-