A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július
— 56 — annál kevésbbé lakbérpótlékra igénye nem lehet, panaszával, illetve kérésével elutasítandó volt. Elnök megállapítja, hogy az ítélet kihirdetésénél az érdekelt felek közül jelen volt Ceglédy Sándor lelkész, aki felhivatván nyilatkozattételre, hogy az Ítéletben megnvugszik-e: kijelentette megnyugvását, mig a másik érdekelt fél Kömley László részére. aki nem volt jelen elrendelte elnök az Ítéletnek hiteles alakban való kiadását. 2. Tárgy altatott az Alsóvá rad és Tőre társegyházak közötti, a kántortanitói lak építéséből származó, vitás ügy. Jelen vannak : Patay Károly esperes és a tárgyalást vezető Kovács Sebestény Endre e. m. gondnok, mint társelnökök elnöklete alatt : Biliary Kálmán Varannay Lajos, Kovács S. Lajos, dr. Kersék János, Varannay Sándor, Ceglédy Sándor, Csekey Dávid és Akúcs Lajos tanácshirák, ez utóbbi jegyzőkönyvvezető is. A felek részéről jelen vannak : Csekey Dávid lelkész és Bacsó András tőrei gondnok és megbízott képviselő. Elnök azon felhívására, bogy nincs-e az ügyben a bíróság tagjai közül valaki érdekelve, Csekey Dávid érdekeltséget jelent be, a kinek érdekeltsége megállapittatott. A felek nem emeltek érdekeltségi kifogást a biróság ellen, minélfogva az elnök megállapította, hogy a biróság érdektelen tagjai kellő számban vannak jelen s a bíróságot a fent megnevezett tagokból - Csekey Dávid kihagyásával szabályszerűen megalakultnak jelentette ki. Elnök konstatálván, hogy a felek szabályszerűen meg lettek idézve, azon kérdést intézte a felekhez, hogy nincs-e a biróság illetékessége tekintetében előadni valójuk ? A felek a biróság illetékessége ellen kifogást nem emeltek mire az elnök elrendelte az ügy ismertetését. Előadó részletes előadása után felhívta elnök a feleket az ügy érdemére vonatkozó előterjesztéseik megtételére, mire Bacsó András a tőrei egyház képviseletében kijelentette, hogy ők, tekintettel azon körülményre, miszerint az állami iskolának községükbe történt felállítása után az alsóváradi iskolához való jogukról lemondtak s csak a kántori javadalomhoz 1/12 rész arányában való hozzájárulásra kötelezték magukat, az építendő tanitói lak költségeihez nem hajlandók 1/6 rész arányban járulni.