Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1945-49

1947 - 1947. november - Jegyzőkönyv

- 158 ­évfordulóját ünnepelte a dunántúli evangélikus egyházkerület 1946. novem* ber 21*én tartott közgyűlésében. Ezen az ünnepi közgyűlésen egyházkerü* létünkét dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok úr volt szíves képvi* selni és köszönteni a ritka hosszú és igen áldásos püspöki szolgálata három évtizedes határkövénél hálaadással megálló püspököt- Ezek az alkalmak mind hozzájárultak ahhoz, hogy a róm- kat. és evangélikus egyház kitűnő vezetőjével minél bensőségesebbek legyenek kapcsolataink és harmonikus sabb együttműködésünk. — Egyetlen egy olyan község volt, melyben szembekerültek egymással katolikusok és reformátusok, de ott sem hite vallási kérdésekre vezethetők vissza az ellentétek, hanem a református egy* házközség ingatlanainak igénybevételére. E tiszta református községbe las* sanként római katolikusok szivárogtak be, s a földreform során a föld* igénylő bizottságban ezek vették kezükbe a vezetést- A római katolikus egyházközség kiépítésiét úgy képzelték, hogy igénybejelentést tettek a község kellős közepén fekvő, a református egyházközség tulajdonát képező belsőségre templom és róm- kat. iskola céljaira. Amikor a református egyházközség általános iskolát, dolgozók gimnáziumát s ezekhez tanári lakások építését határozta el, ezekre a célokra viszont az ősi településű községen kívül létesült új katolikus telepen jelöltek ki helyet- Ezzel me^í kezdődött a két fél között a harc, aminek azután iskolai vonatkozásban is kihatásai lettek. Megkíséreltem az ügyet békességesen elintézni az illetékes püspök úrral. Még ugyan az ügy lezárva nincs, remélem azonban, hogy megnyugtató eredményre jutunk. Evangélikus részről a legkisebb súrlód dási felület sem mutatkozott. A bábolnapusztai protestáns lelkészi állás több mint két év óta üresedésben van, az evangélikus vallású lelkész eltá* vozása óta. A lelkészi állást a szerződés szerint most református lelkipászs torral kell betölteni, azonban erre mindaddig nem kerülhet sor, míg a> földmívelésügyi minisztérium a hozzájárulást meg nem adja- A hivek lelki* gondozása és a gyermekek vallásoktatása végett egy menekült lelkésztársa* mat helyeztem oda. D. Kapi Béla dunántúli püspök úr folyó évi szép* tember hó 4*én arról értesített, hogy egyházi közérdekből hozzájárul ahhoz, hogy a bábolnapusztai evangélikus híveknek a református hívekkel való gyülekezeti közössége további intézkedésig fenntartassék. így a protestáns közösség lelki, erkölcsi és anyagi ereje töretlenül fennáll. Vallássérelmi eset nem fordult elő­i., , Elismeréssel és köszönettel kell megállapítanunk, iv Államhoz való, , .. , , , , .. , . ív. . hogy a magyar koztarsasag demokratikus kormanya viszony. ^ egyház iránt jóindulatot tanúsított- Ha hangzottak is el itt-ott egyház* és vallásellenes nyilatkozatok, maga a hivatalos kor* mányzat mindig határozottan kifejezésre juttatta, hogy milyen nagyra értékeli az egyházak vallásos és nevelői munkáját. Ezt azzal is megbizonyít totta, hogy elrendelte a lelkészi és tanítói helyi javadalmak újra értékelését. A kiszálló bizottság jóindulattal mérlegelte az egyházközségek teherbíró

Next

/
Thumbnails
Contents