Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. október - Oldalszámok - 7

- 7 — a szokásomtól, mellyel korábbi alkalommal megkíséreltem kiterjeszkedni egyházi és nemzeti közéletünknek több időszerű kérdésére. Ma önmagamnak szabok korlátokat, mert tudom, hogy a mai lelkészszentelés és a napirendre tűzött, részben behatóbb megvitatást kívánó kérdések tárgyalása miatt időnk méginkább szűkreszabott. De ettől egészen eltekintve, mint világi szolga abból a meggyőződésből indulok ki, hogy napjainkban a csendes munka vár reám és a tüzetesebb fejtegetések ideje számomra nem érkezett el. Ez okból szándékosan nem nyilatkozom az utolsó közgyűlésünk óta történt több világtörténelmi eseményről, s mégkevésbbé óhajtok jövendölésekbe bocsátkozni vagy tüzetesebb véleményt kockáztatni azokról a feladatokról, amelyeket a következő hónapokban vagy esztendőkben nemzetünknek meg kell majd oldania valószínűleg olyankor, amikor előreláthatólag már nem leszek az élők vagy az egyházkerület alkotótagjai sorában. Néhány kijelentést, illetőleg ígéretet azonban ma is kötelességem hangoztatni. Sziklaszilárd az a hitem, hogy nem a mi erőtelenségünk érdeméből, sem semmi földi hatalom segítsége, hanem kizárólag a Mindenhatónak kegyelme nemzetünket és hazánk független állami létét esetleges megpróbáltatások után és azok leküzdésével fenn fogja tartani. Tudom, hogy nemzetünket áthatja az élniakarás és hogy honfitársaim nagy többsége folytonosan haladni óhajt, mégpedig nem vak, kockázatos kísérletezések terén, hanem a Széchenyi által hangoztatott fokozatos, de becsületes és szakadatlan haladás útján. Mindent el fogok követni arra, hogy az egyházkerületünkben lakó reformátusokat is ezekben az ítéletes időkben teljesen áthassa az a komoly felelősség érzet, amellyel egyházi és hazafias kötelességeinket teljes erőfeszítéssel, egyéni érdeket nem ismerve, illetőleg azt leküzdve betöltenünk kell. Jövőre is minden alkalommal figyelmeztetni fogom honfitársaimat és különösen mindazokat, akiknek hatósági jogköre, vagy erre valami módja van, hogy éltük fogytáig tartsák kötelességüknek leróni a maguk élet körében azt a nagy hálaadót, amellyel valamennyien tartozunk azok iránt, akik a harctéren hősiesen teljesítették honvédelmi kötelességeiket, illetőleg akik most is katonai szolgálatot végeznek, épúgy, mint a hadigondozás útján a hadiárvák, hadiözvegyek és -rokkantak iránt is. Mai ülésünkben is kegyelettel emlékezünk a hősi halottakról, ezek között Somogyi István takácsi és Márkus Sándor hetesi derék tanítóinkról; valamint együttérzéssel és segitő készséggel gondolunk a hadigondozottakra és azokra, akiket súlyos családi csapások, vagy övéikért érzett kínos aggodalom sújtott. A jövőben is minden közéleti szolgálatomban törekszem érvényrejuttatni azokat a szempontokat, amelyek a nagy egyházi és nemzeti célok elérése érdekében az egész magyarságnak lelki egységét mozdítják elő.