Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. október - Oldalszámok - m01_10

- 10 — tárgyalni, csak arra mutatok rá, hogy a magyarság lelki egysége ma mindenek felett magyar probléma. Ma semmi se fontosabb, mint az összes nemzeti erők megszervezése, egységbe foglalása, a belső lelki arcvonal megteremtése úgy, hogy a magyar igazságot, a magyar becsületességet, a magyar testvériességet, szóval azt, ami e nemzet lelkében nemes és örök, ültessük a vezéri székbe. így érhetjük el, hogy a magyarság egysége belső, azaz lelki egység legyen. Ennek hijján, ha elül a vihar és megszűnik a külső veszély, ha a nemzet élete egy kissé normalizálódik, újra felüti fejét a széthúzás, újra elindul önző, hatalmi érdekből a felekezeti és pártviszály. A magyarság igen hamar felejt és megengedi magának azt a luxust, mely szerint saját fajtáját akarja elpusztítani, nem tudva, hogy hol van és ki az igazi ellenség. Régi történeti tanításokat figyelmen kívül hagyva, csak mint legközelebbit említem meg, hogy az lQ20-as években, midőn a keresztyén nemzeti gondolat mustármagja terebélyes fává kezdett növekedni, nagyobb erővel és minden eddigit felülmúló módon indult meg a vértelen, de a nemzet erejét felemésztő felekezeti harc. Az elnyomatás idején Erdélyben a három magyar püspök közös pásztorlevelet adott ki, az anyaországhoz visszatérés második esztendejében már nem találjuk meg ezt a/, együttműködést. Miért?! Nem kell rá választ adni, mindnyájunk előtt ismert. Ezek a jelenségek s a hercegprímásnak a SzentIstván társulat folyó évi március hó 18-án tartott ülésén tett nyilatkozata s egyes protestáns sajtóorgánumok megnyilatkozásai után az egységmozgalom hullámai mintha elcsendesedtek volna. Nem lehet azonban tagadni, hogy a mozgalomnak vannak eredményei. A legnagyobb eredményt nem a szélcsendben kell látnunk, melv a felekezetközi életet megüli, hanem abban a szelekcióban, mely a különböző egyházakból és táborokból kiemeli azokat, akik nemcsak vágyódnak a keresztyén egyházak békessége és testvéries együttmunkálkodása után, hanem érte dolgoznak és imádkoznak. Mert akinek van biblikus hite és keresztyén felelősségérzete, aki az evangéliumot nem szép költeménynek, Jézus imádságait és Ígéreteit nem hangulati, gyorsan tovatűnő bárányfelhőszerü megnyilatkozásnak, hanem valóságnak, megvalósítandó programúinak tekinti, az meg van győződve a keresztyén egység lehetőségéről. Természetesen ez nem úgy valósulhat meg, hogy egyik vagy másik egyház theologiai, liitvallási csődöt kér maga ellen, hanem úgy, hogy mindegyik főlehajtva áll közös Ura, Krisztus elé, és belső életét, külső szervezetét evangéliuma szerint dolgozza ki. Minél közelebb jutunk Krisztushoz, annál közelebb vagyunk egymáshoz, vagy amint