Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. március - Oldalszámok - 17

- 1? kezeit: Uram, tarts meg engem. Jézus megragadja a süllyedő embert, be* emeli magával együtt a hajóba: kicsinyhitű, miért kételkedél? Abban a pillanatban elállt a szél. Kedves Atyámfiai! Meglátjátok^e, hogy ez a történet a mi történetünk, anyaszentegyházunk, nemzetünk, a mai világhelyzet színes rajza. A misszió és a kép örök, a tanítványok változnak csupán, de minden idők tanít* ványai érzik, hogy a keresztyénség missziójával szembe fú a szél és Krisz* tus küldötteinek sok szenvedés árán, nagy viharban kell eljutni az Isten országába. Annyi szenvedést, könnyet és vért, akkora vihart még nem lá* tott az emberiség, mint amekkora a mai nemzedéknek jutott osztályrészül. Nincs művész, aki kifejezőbben tudná ábrázolni, nincs költő, aki rnegra* gadóbban tudná leírni az emberi élet bizonytalanságát, vergődését, halál* küzdelmét, mint ahogyan alapigénk elénk tárja. De nincs édesanya se, aki erősítőbb biztatással szólhatna iskolába, vagy harctérre induló drága fiá* hoz, avagy mennyegzői ruhába öltözködő kis lányához, mint ahogyan Jézus válaszol a hívő lélek imádságára. Öh, az ilyen történetek bizonyít* ják, hogy mennyire az élet köntyve a Szentírás. Hiába sorakoztatnánk fel meggyőző tudományos érveket a biblia értéke mellett azok előtt az em* berek előtt, akik csak ritkán látják, akkor is messze a szószéken a lelkipásztor kezében, de egy ilyen történetre felfigyelnek, leborulva, csendesen mormolják a mi imádságunkat: Uram, tarts meg engem! Azt gondolom, ha nem istentiszteleten lennénk, hanem pásztori beszél* getést folytatnék veletek, meghitt családi, vagy bibliakörben, megrendítő vallomásokat hallanék a lélek békéjét és családok boldogságát feldúló viharról. Ha most itt mindenki elmondhatná töprengését, aggodalmát és bánatát, a panaszok, az elfojtott zokogások és vigaszt nem ismerő siralmak árjában ennek a templomnak áhítatos ünnepélyes csendje egyszerre olyan lenne, mint a háborgó tenger morajlása és felhatna az egekig a kiáltás: Isten, vedd le rólunk ostorodat! Az egyik talán magát vádolná: miért szálltam hajóba, jobb lett volna nem születni erre a világra, a másik apa* tikus beletörődéssel sóhajtaná: innen nincs menekvés, elveszünk a hulláma sírban, a harmadik csúnyán káromkodná Isten nevét, mert a bűnös ember mindenért Istent akarja felelőssé tenni, de akadnának többen, akik hittel imádkoznánk: Uram, tarts meg engem! Szeretném, ha minden kedves testvérem megérezné bizonyságtételemből a hit erejét és eljutna annak megtapasztalására, hogy amely hajóban: szívben, családban, gyülekezet* ben, községben, és országban nincs jelen Jézus, ott szörnyű viharok tom* bolnak és minden pillanatban nagy az elmerülés, a pusztulás veszélye. De amely hajóba belép az Ür, ott elül a vihar, kiderül az ég és a kegye* km napsugaras ragyogásában feltűnik az áldott rév, a túlsó part. Ez a ta* pasztalat csak úgy lesz drága kincsünk, ha minden bizonytalanságban az a bizonyosságunk, hogy bármi történjék is e világban, Isten végzi a V 2