Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. március - Oldalszámok - 15

— 15 — felelősség alól? Ha elvész valamelyik, hol van az a csodatevő mosdótál, amelyben Pilátusként megmoshatod a kezedet? Van-e itt szolgálati pragmatika, el lehet-e intézni ezt hivatalos órákkal, lehet-e ezt a szolgálatot díjlevélbe, vagy szerződésbe foglalni: legeltesd az én bárányaimat! Ez a legeltetés azt jelenti, kies mezőre, füves legelőkre kell hajtanunk a lelkeket, szép hives patakokra, friss édesvizű kútfőre. Mindezek a képek azt mondják: a legeltetés pásztori tisztünk summája. Nem más ez, mint az Ige hirdetése, közönségesen és pásztori alkalmazással, prédikáció gyülekezeti közösségben és a testvéri beszélgetésben; olyan igehirdetés, amelyik csupa pásztorság és olyan pásztorkodás, amelyik csupa igehirdetés. Legeltesd az én bárányaimat! E megbízással Krisztustól egy nagy felelősséget veszünk át egy drága seregért. Vakmerő vállalkozás. Jaj nekünk, ha ránk pusztul az egész nyáj, jaj nekünk, ha egy is elvész a mi hűtlenségünk miatt. Mert ennek a munkának meg van a mértéke. Jézus magát nevezte jó pásztornak s a pásztorságnak egy olyan szabályozó eszményképét teremtette meg, amelyhez magunkat naponként mérnünk kell, amelyhez a világ mér bennünket s a végitéletkor Isten is erre a mintára tekint. Emlékezünk, hogy ment el a századikért, hogy ismerte mindegyiket és az ő juhai hogy ismerték az Ő szavát. Emlékezünk, életét adta az ő juhaiért. Nem lehet az Ö nyomdokaiba lépni máskép, csak úgy, ha mi is nagyon szeretjük ezeket a bárányokat, mert Jézus Krisztus nagyon szereti őket, mi pedig Jézus Krisztust mindenekfelett szeretjük. Nem lehet erre másképen vállalkozni, csak ezzel a boldog bizonysággal: amíg én pásztorolom a nyájamat, Jézus pásztorol engem s míg én terelgetem az elaléltakat, Ő látja bennem a századik elveszettet, utánam jön, keblére vesz és hazavisz engem. Pásztori tiszted királyi okmányán csókold meg a második bizonyságot: a megbízatást, amit Krisztustól vettél. Mindebből az következik, hogy pásztori tisztünknek legfőbb bizonysága: a pásztori élet. A 18. vers első tekintetre homályosnak látszó nyilatkozata ezt mondja: egész életed legyen szolgálatodnak pecsétje. Az az élet, amelyik a 18. vers szerint két féltekére oszlik: az ifjúság és az öregség korára. Egyik az aktivitás kora, a másik a passzivitásé. Ifjúságában az apostol felövezi magát, s odamegy ahová a lélek viszi. Ez a készületnek, az alkotó férfi munkának a kora. Nem hiába mondja a magyar közmondás: jó pap holtig tanul: nekünk fel kell övezni magunkat. Fel kell övezni magunkat az Efézusi levélben leírt fegyverzettel: igazlelkűséggel, a békesség evangéliumának a készségével, a hitnek a paizsával, az idvesség sisakával, a léleknek a kardjával (Ef. 6:11 —17). Fel kell övezni magunkat Péter II. levelében említett vezéri lánccal, hitünk mellé jócselekedetet kell ragasztanunk, jócselekedeteink mellé tudományt, tudomány mellé mértékletességet, a mértékletesség mellé tűrést, a tiirés mellé kegyességet, a kegyesség mellé az atyafiakkal való gondosságot, az atyafiakkal való gondosság mellé a szeretetet (II. Pét. 1:5-7.) Oda kell mennünk, ahová a lelkünk visz, a mozgalmasság, az