Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942

1942. október - Oldalszámok - 8

az egyházközségekben élő és állandóan nyilvántartott hadiárvák eltartása, szük­séges gondozása, esetleg ápolása, nevelése és taníttatása terén akár a család­jukban erre alkalmas egyén, akár — ha ilyen nem akadna —, a kirende­lendő pártfogó, vagy gondozó a megfelelő intézkedéseket megteszi. Régóta várom, hogy a tisztelt kormánytól egyházunk is tüzetes tájékoztatást fog kapni a második világháború alatt gondozandó hadiárvákra nézve eddig tett és tervbevett intézkedésekről és amennyiben alkalom és különösen felsőházi hatáskörömben erre mód kínálkozik, mindent megkísérlek majd arra, hogy ezt az értesítést mielőbb megkaphassuk és annak alapján egyházi hatósá­gainkat és az egyházi tisztviselőket és szolgákat, akik között ebben az ügy­ben magamat az elsők közé tartozónak érzem, megfelelően értesíthessük. Míg azonban az esetek többségében elég lesz a keresztyén szeretettől vezetett gondozás, — ebben a néhány mondatban, amelyre ma idő van, fel­kérni óhajtom a főtiszteletű Közgyűlés alkotótagjainak és a közgyűlési nyom­tatványok alapján egyházkerületünk más tagjainak szíves figyelmét arra is, hogy a hadiárvák védelmének, illetőleg gondozásának ügye, mint általában a fiatalkoruakra vonatkozó feladatok, nemcsak jelentősek, de bonyolultak is. Bonyolultak azért is, mert világszerte több országban megállapították, hogy a háborúk alatt a gyermekeket és ezek közt a hadiárvákat is főleg a felügyelet meglazulása, vagy hiánya miatt — az elhagyatottság különböző veszedelmei fenyegetik. E veszélyekkel szemben kétségtelenül első helyen áll a megelőzés jelen­tősége. Azért is kell a hadiárvát mielőbb, amennyiben családi viszonyai következtében sürgős, napokon belül gondozásba venni, mert e téren éppen a fiatalkoruaknak mai koraérett magatartása mellett a gondozatlanságból könnyen előállhat az erkölcsi romlás veszedelme, vagy bűncselekmény elköve­tésének lehetősége. A kriminológia tételei mellett régóta kétségtelen az, hogy nem lehet kiindulni abból az általánosságból: vannak jó és vannak rakon­cátlan gyermekek, vagy fiatalkorúak. A hadiárvákkal való elbánásnál is nagyon jelentős a megfelelő osztályozás és ennek keretén belül az egyéni elbánás alapgondolata. Amennyiben kivételes esetekben a gyermek vagy fiatalkorú környezete veszedelmes, vagy nem megfelelő, akkor ismétlem kivételesen nem lehet megelégedni a családi gondozással, amely pedig — bizton reménylem — az esetek túlnyomó nagy többségében a legmegfelelőbb, legtermészetesebb és célszerű módozat lesz. Ha az édesanyánál meghagyás, vagy ha az anya is elhalt, ugyanannak a családnak más tagjánál, pl. nagy­szülőknél elhelyezés a megfelelő, akkor a hatóságoktól kérhető lesz az új hadigondozási törvényben bizonyára felemelendő segély: az úgynevezett „hadi­árvajáradék". Erre nézve nyomatékosan hangsúlyoznom kell, hogy az 1933. évi VII. törvénycikkben megállapított hadiárvajáradékot már a törvény tárgya­lásakor sem tartottam kielégítőnek s ennek felsőházi felszólalásomban nagyon élesen kifejezést is adtam, most pedig a drágaság növekedésével azt egyál­talában nem vélem megfelelőnek.

Next

/
Thumbnails
Contents