Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. január - Oldalszámok - 6

- 6 is az ébresztő harangot, a hála és Istenbe vetett rendületlen bizalom erősítő hangjait. A megnyitó beszéd szövege a következő: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés ! I. A mult év végén húsz esztendő távolából lelkünkben megint felújult azoknak a szomorú időknek emléke, amelyeket a világháborút követő összeomlás, később pedig [a reánkszakadt szégyenteljes, keserves hónapok alatt átélnünk kellett. E megpróbáltatások után 1919. november 16-án az a férfiú, akinek erélye, vasakarata és bölcsesége az utolsó két évtizedben nemzetünk történelmében döntő hatáskört töltött be, — vezéri bátorsággal és küldetésének tudatában az általa szervezett magyar nemzeti hadsereg élén bevonult hazánk fővárosába. Ma is átérezzük: ettől a naptól kezdődik, hogy nemzetünk a mélységből felemelkedett s az újabb haladás és a remélhető felvirágzás útjára jutott. A ránk váró tennivalók végzése előtt emlékezzünk vissza erre az évfordulóra; fejezzük ki szívünk mélyén mindig meglevő hálánkat a Gondviselés kegyelme iránt, amely évtizedekre hivatott vezért rendelt nemzetünknek és mondjunk köszönetet a Főméltóságú Kormányzó Úrnak több mint két évtizeden át fáradhatatlant végzett, történelmi jelentőségű munkájáért. II. Legutóbbi közgyűlésünkön már felemlítettem azt a nemzetünk és egyházunk története szempontjából olyan nagyjelentőségű eseményt, hogy 1938. november 2-ától és a mult év tavaszától fogva 263 református egyházközség tért vissza hazánk területére. Ezzel megérhettük első eredményét annak a küzdelemnek, amelyet egyházi szolgálatunkban is a trianoni békeparancs megdöntése végett folytattunk. A Mindenható kegyelme iránt érzett végtelen hálánk nyilvánítása után kedves kötelességem magyar szívvel és meleg szeretettel köszönteni különösen az 1939. évi nov. 2-ával egyházkerületünkbe hazatért barsi és komáromi egyházmegyéknek azokat a tisztelt képviselőit, akik közgyűlésünkön ma már meg is jelentek. Nagy lelki öröm számunkra, hogy színről-színre megköszönhetjük nekik — egyúttal vezetőiknek s közöttük elsősorban dr. Szilassy Béla egyházkerületi főgondnok úrnak — mindazt, amit nehéz két évtized alatt átszenvedtek, különösen, hogy elnyomatásuk idején is rendületlen hithűséggel és szilárd hazafisággal megmaradtak református magyaroknak. Nem feledem el, hogy ugyanez az elismerés illeti a hozzánk visszatért két egyházmegye lelkipásztorait, tanítóit, s ott élt magyar hittestvéreinket, öregeket, fiatalokat, sőt a gyermekeket is nemzeti érzésükért, magyar lelkiségük fennmaradásáért, mindazért a kitartásért, amelyre gondolni most fokozza viszontlátásunk örömét. Ne vegyék zokon, Hogy nagyon elszegényedett, sok nehézséggel küzdő országba tértek vissza és hogy számukra nem tudjuk mindazt felajánlani, amit szívünk szerint óhajtanánk. Reméljük, ez a helyzet a jövőben javulni fog.