Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. január - Oldalszámok - 7

— 7 — Őszinte megelégedéssel hangsúlyozom azt is, hogy az 1939. évi egyházi I. és II. zsinati törvényünk alapján ennek a két egyházmegyének a dunántúli egyházkerület kebelébe történt visszatérése teljes megegyezéssel és az örvendetes visszacsatolás következtében eldöntendő részletkérdéseknek egyetértő szabályozásával megy végbe. III. A hazatért magyar testvereink visszajövetele folytán átérzett benső örömünket a gyász érzése zavarja meg. Gondolatunk szálljon először a geszti sírbolthoz, — 1918-ban, amikor a barsi és komáromi egyházmegye képviselői még Pápára jöhettek, gróf Tisza István volt a főgondnokunk. Nagy emlékét ma is hálás kegyelettel áldjuk. Éppen három hónappal ezelőtt (az 1939. október hó 11 —12. napjain tartott rendes közgyűlés jegyzőkönyvében 8. lap) e helyütt már megemlékeztem Sörös Béla dunáninneni püspök úrnak megdöbbentő, váratlan elhunytáról. Ma is őszinte fájdalommal, igaz nagyrabecsüléssel gondolunk reá és az elszakítás alatt szerzett rendkívüli érdemeire. Főiskolánk volt nagyérdemű világi gondnokának, dr. Darányi Kálmán úrnak utolsó közgyűlésünk óta bekövetkezett halála egész nemzetünknek és a határokon túl élő minden magyarnak is (akikért annyit munkálkodott) — nagy-nagy vesztesége. Az egész nemzet gyászából, amelynek megkapó jelenségeit a főtiszteletű Püspök úrral együtt a mult évi november 7-én az Országház kupolacsarnokában és a tassi egyszerű temetőben megfigyelhettük, — részt kér református egyházunk, különösen pedig egyházkerületünk és főiskolánk is. Ha élek, megfelelő időpontban kezdeményezni fogom, hogy külön gyászünnepen, erre hivatott férfiú tüzetesen méltassa a tárgyilagos történetírás által bizonyára elismerendő azokat az érdemeket, amelyeket a Megboldogult kora fiatalságától fogva a közéletnek különböző terén, az utolsó évtizedekben pedig vezetőállásokban a haza és nemzet szolgálatában szerzett. Különösen manapság, amikor egyik-másik országban egyesek hivatottság nélkül is részt követelnek maguknak az ország sorsának döntő intézésében, vagy alapos tanultság és szélesebbkörű tudás nélkül is érvényre akarnak jutni, — főleg a fiatalabb nemzedék előtt példa gyanánt kell odaállítani az olyan igazi, hivatott államférfit, aminő Darányi Kálmán volt. A Gondviselés jóvoltából már fiatal korában megnyilvánulhattak az ő nemes és rokonszenves egyéniségében azok a példát adó, jelentős tulajdonságok, amelyekre neki mint a közélet munkásának szüksége lett. Ezek közé tartozott: élő, erős hite, csendes hazaszeretete, izzó nemzeti érzése és kifejlett szociális érzéke, mély értelme, (amely gyakran emlékeztetett engemet boldogult nagybátyjára, Darányi Ignác úrra,) higgadt megfontoltsága és nyugodt bölcsesége, amely a nemzeti szükségleteket és a mielőbb megvalósítandó szociális alkotásokat behatóan felismerte, de egyúttal mindig gondosan ügyelt arra is, hogy hazánkban gyakorlatilag mi lesz keresztülvihető és végül, de nem utoljára, egyéni szeretetreméltósága, az a lebilincselő