Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940
1940. november - Oldalszámok - 7
— 7 — a jogi pályára. Ez a figyelmeztetés, továbbá újabban hatályba lépett tanügyi törvények (így a gyakorlati irányú középiskolákról szóló 1938: XIII. t.-c) valamint más törvényhozási, illetőleg gazdasági változások (főleg a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938: XV., valamint az 1939: IV. t.-c. megalkotása) több szülőt arra indítottak, hogy gyermekeiket gyakorlati irányú pályákra küldjék. Erre való figyelemmel történt az, hogy főiskolánk mellett megnyitottuk a kereskedelmi irányú gazdasági középiskolát, amely 1939 szeptember havától kezdve sikeresen működik is. Mindez helyes volt és a jövőben is helyes marad azokra nézve, akiknek gazdasági pályára hajlamuk és különleges tehetségük van. Helyes marad az is, hogy sok fiatalember természettudományi hajlandóságánál fogva technikai vagy természettudományi pályára törekszik. Legújabban azonban azt észlelelem, hogy a pályaválasztásnál egyházkerületünkben az ellenkező egyoldalúság kezd mutatkozni annyiban, hogy egyes értelmiségi, illetőleg tudományos foglalkozásoktól a középiskolát végzett református ifjúságunknak túlnyomó nagy része egészen távol óhajt maradni. Ez áramlattal szemben hangsúlyoznom kell, hogy nemzetünk Európának ezen a jelentős pontján évszázadokon át nemcsak történelmi, de különösen Kelet és Dél felé művelődési hivatást is töltött be, a jövőben pedig az Isten jóvoltából megnagyobbodott Magyarországnak fokozott művelődési munkát is kell végeznie. Én is kívánom tehát: dolgozzék minél több református kereskedő, mezőgazda, iparos, de se a szülők, se a fiatalság ne felejtsék el azt sem, hogy a lelkészi és egyéb értelmiségi pályára hivatott fiaink a világ művelődésének nagy munkájában a következő évtizedekben és évszázadban is kötelesek lesznek elvégezni mindazt, ami hazánkban egyfelől az áldozatos lelkipásztori szolgálat, másfelől a tudományos kutatás, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, a közegészségügy stb. terén végzendő. Már a közeli évtizedekben visszássággal járna, ha az ifjúságunk távol maradna ettől a munkától. Mindnyájan egyetértünk abban, mennyire szükségünk van és lesz élő, erős hittel megáldott, önfeláldozó jő lelkipásztorokra, akik gyönyörű feladatukat lelkesedéssel fogják vállalni; továbbá — tekintettel egyházunknak négy évszázados oktatásügyi munkájára is — mennyire kötelességünk gondoskodni arról, hogy iskoláinkban és a hazai főiskolákon a tudományos munkára hivatott jó tanárok munkálkodjanak, végre, hogy az igazságszolgáltatás és közigazgatás tennivalóiból ifjaink is kivegyék a részüket. E helyen is figyelmeztetem a szülőket és a pályaválasztás előtt álló fiatalságot pl. arra, hogy ma már nincs elég bíró, sem elég orvos és a vármegyei közigazgatási állásokra sem elegen jelentkeznek. Az elhelyezkedési lehetőség öt év alatt több tekintetben megváltozott; természetesen ezentúl se akarjon mindenki joghallgató lenni; azonban a ma már Erdéllyel együtt közel három millió magyar reformátusra nem vetne fényt, ha művelődési munkát Magyarország területén hittestvéreink a jövőben nem volnának