Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939

1939. február - Oldalszámok - 4

dr. Molnár Imre egyházkerületi, dr. Adorján Gyula főiskolai ügyész; Faragó János középiskolai felügyelő; a tanintézetek részéről: dr. Tóth Lajos, Fejes Zsigmond, dr. Bene Kálmán, Ritoók István és Vargha Gyula; az egyházkerületi tanítóképviselők. közül: Császár Ede, Szalóky Lajos, Székely József, Zsemlye Gyula; Fekete József könyvelő és Fazekas Mihály püspöki titkár. Mely alkalommal: 1. Medgyasszay Vinee püspök Ézs. 61:1—4, 8—11. verseinek felolvasása után lélekemelő imádságban kérte Isten áldását a rendkívüli közgyűlés munkájára és anyaszentegyházunkra váró feladatokra. Imádsága a következő volt: Nem restülünk meg a te imádásodban nagy Isten, jó Atyánk a Jézus Krisztusban ! Akkor sem, mikor az aggodalmak, félelmek, vagy megpróbáltatások és nyomorúságok között könyörgésünkkel ostromoljuk egeidnek kapuit, — akkor se, ha áldásaid megsokasodnak rajtunk s kinyílt szívünk virágmezőiről a hálaadásnak illata száll fel trónod zsámolyához. A te néped választottai itt e helyen, magukat megalázva, bűnös és érdemetlen voltuk érzetében remegő lélekkel, de mégis benned vetett hittel és bizalommal csatolták könyörgésüket árva nemzetük millióinak imádságába a reménykedések és aggodalmak idején, hogy amit jó kedved immár megmutatott, ne legyen az csalóka álom, vagy délibáb tündér játéka, hanem olyan áldott valóság, melyet csak a te nagy hatalmad és megfoghatatlan szerelmed adhat az emberek fiainak. És te meghallgattad könyörgésünk szavát, megkezdted az immár gyógyíthatatlannak vélt sebek hegesztését, a szétszórt csontok összegyűjtését, a gonoszul és kegyetlenül letépett tagok összeforrasztását. Légy áldott jó Atyánk, hozzánk visszatért kegyelmedért, magasztaltassák szent neved a most élőktől és nemzedékről nemzedékre. De ne feddj meg, ha hálánk magasztaló dicsérete ismét csak az alázatos könyörgés rebegésévé tördelőzik és arra kérünk, hogy tedd teljessé boldogságunkat, sokasítsd meg örvendezésünk napjait, s jókedved ne szakaszd félbe! Áldd meg az ismét egymásra talált testvéreket engedelemnek, tűrésnek és egyetértésnek lelkével, hogy vállat vállhoz szorítva, testi és lelki erőiket egyesítve építgessék az apai házat. És lakozzék a romjaiból immár lassan lassan kiemelkedő ősi hajlékban, a mi édes magyar hazánkban csendesség és jó békesség. A mi urunk, Jézus Krisztusunk magyar teste, a te református anyaszentegyházad nyerjen külső és belső gyarapodást eme Lélek által, aki elküldetett, hogy lakozzék miközöttünk, oda fordítsa szemeinket, hol kincsünk van és elvezesse lépteinket