Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939

1939. október - Oldalszámok - 5

— 5 — tek?« és verd meg azt a tengert vasvesszővel, vagy öntsd szét rajta a te békességednek olaját, hogy hullámai simuljanak el s élethajónk, anyaszent* egyházunk, édes hazánk és az emberiség élethajója hófehér zászlódíszbe öltözve haladjon egy szebb és boldogabb jövendő kies partvidéke felé! Minket pedig segíts, hogy ez alkalommal is tiszta látással, szeretettel és jó reménységgel forgolódjunk a ránk bízottakban, hordozzuk a szolgálatot és végezzünk jó munkát anyaszentegyházad javára, Neved dicsőségére! Hallgass meg minket a te szent Fiad, az Ür Jézus Krisztus nevében ké* rünk. Ámen. 2. Dr. Balogh Jenő v. b. t. t. egyházkerületi főgondnok mély hitből fakadó, a koreszméket és törekvéseket helyes megvilágításba helyező, egyházi életünk időszerű kérdéseit tárgyaló és irányt mutató megnyitó beszédének jegyzőkönyvbe való felvételét közgyűlés elrendelte. A megnyitó beszéd szövege a következő volt: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Utolsó közgyűlésünk óta kilobbantak az újabb világégésnek első lángjai. A jövendőt, amely erre és a következő nemzedékre vár, csak a Mindenható és mindent tudó Isten látja előre. Külföldön több politikus ajkáról sok nagy kijelentés hangzik el eredményekről és kilátásba helyezett jövő magatartásról, de ma csak egy bizonyos van: a teljes bizonytalanság. Sokan fogják hangoztatni, hogy van valami igazság abban, amit Victor Hugó annakidején I. Napoleonnak egyik kijelentéséhez fűzött: „senkié sem a jövő". Ebben a bizonytalanságban számunkra, magyar reformátusok részére teljes megnyugvás: a mi állandó, sziklaszilárd hitünk. Vérzivataros évszázadok során a mi eleink közül a legjobbak és az igazi nagyok mindenkor bíztak az Ur Isten kegyelmében. Erős a mi reménységünk is, hogy a Mindenható híveit a jövőben sem fogja elhagyni. A ránk váró tennivalók garmadája mellett nincs ma idő külpolitikai találgatásokba bocsátkozni. Kettőt azonban hangsúlyoznom kell. Az egyik: a háború nem valamelyik országért, hanem az európai hegemóniáért indult meg. A másik: hogy a távolabbi jövőben Európára esetleg meglepetések, sőt megrázkódtatások is várhatnak. A mult év végén az anglikán egyház vezetői nemzet, .„hö^; intézett szózatban azt kívánták, hogy a nemzetközi viták elintézésénél az f öszakos módszereket a tanácskozás és a békességes megegyezés váltsa fel. Minthogy ez volt az angol kormányfőnek akkori álláspontja is, a müncheni megegyezés után az én lelkemben is felcsillámlott ilyen reménysugár. Ez a reménység megsemmisült.