Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939

1939. október - Oldalszámok - 6

— 6 — Azt azonban nyugodtan elmondhatjuk, hogy Magyarország a világháború előtt sem kívánt más államot meghódítani, vagy leigázni és évtizedek óta azon az úton járt, amelyet az anglikán érsekek és a két püspök szózata követendő gyanánt jelölt meg. Közel két hosszú évtizeden keresztül a világtörténelemnek legnagyobb igazságtalansága: a trianoni békeparancs gyötörte a világban szétszórt magyarságot és kínzott bennünket magyar reformátusokat is, akik a francia politikus tanácsa szerint mindig arra gondoltunk, de nem sokat beszéltünk róla. Amint lord Rothermere a Daily Mail hasábjain 1927 júniusban világosan megírta, ez a trianoni parancs és a többi páriskörnyéki ú. n. bébeszerződés egész Európában a korábbi háborús fészkeknél még sokkal veszedelmesebb háborús helyzetet teremtett. Szinte az volt a meglepő, hogy újabb háború korábban ki nem robbant. A magyar nemzet, amely a világháború előtt is Európának legbékeszeretőbb népe volt, megint bebizonyította ezt a tulajdonságát, amikor — bármennyire átérezte az ú. n. utódállamokban élő magyar testvéreinknek súlyos szenvedéseit, nem pacifizmusból, hanem politikai bölcseségből békében várta és az Urnák hatalmas kezétől remélte ezeknek az igazságtalanságoknak mielőbbi helyrehozását. E teremben sohasem foglalkoztunk pártpolitikával, de most helyeselnünk kell az egymást felváltó magyar kormányoknak azt az elhatározását, amellyel békés úton küzdöttek Trianonnak hatályon kívül helyezéséért és ezzel eldöntötték hazánknak eddigi külpolitikai magatartását. Ugyanezt kell tennünk mindaddig, amíg a békét megóvhatjuk és „amíg a magyar nemzetnek életérdekei mást nem parancsolnak." Azokat a részben tájékozatlan, részben ellenséges indulattól és bosszúvágytól fűtött politikusokat, akik a páriskörnyéki békeparancsokat 1920-ban a központi hatalmakra rákényszerítették — terheli Isten és emberek előtt az a szörnyű felelősség, hogy Európa békés polgári lakosságára rázúdítják a háborúnak újabban fokozottan súlyos megpróbáltatásait. Főtiszteletű Közgyűlés! A határainkon bekövetkezett történelmi változások mellett fel kell figyelnünk egyéb veszedelmekre is. Az egyik, hogy a szívós, céltudatos, sok álnokságtól vezetett ellenséges propaganda, amely már évtizedekkel a világháború előtt kezdődött, aztán a világháború alatt, majd Nagymagyarország egész országrészeinek megszállásával kapcsolatban az úgynevezett „fegyverszünet" alatt folyt — részben más állam ellen irányuló gyűlölettől is fokozva — jelenleg több nyugati, irántunk eddig barátságos államban még veszedelmesebb mértékben fellángolt. Egyházkerületünk azoknak az alkotó tagjainak, valamint érdemes tanárainknak, akik külföldi összeköttetésekkel is rendelkeznek, meg kell figyelni ennek az ellenséges propagandának a hatását, fel kell tárni a valótlan állításokat és meghamisitott adatokat és — természetesen mindig a bizonyítékok megjelölésével — nem szenvedélyes hangon, hanem a helyreigazításnak tár-