Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1937
1937. október - Oldalszámok - 9
- 9 — hozzájárult. Bizton reméljük, hogy az őszi ülésszakban az országgyűlés már az igért kormányjavaslatot tárgyalhatja. Örömmel látjuk mindazt, amit az igen tisztelt miniszterelnök úr, mint földmivelésügyi miniszter az 1936. évi telepítési törvény végrehajtása körül, minél több magyarnak földhöz juttatása és a földhöz juttatottak részére kedvezmények adása tárgyában megtehetett. III. Szivünkön viseljük ősi főiskolánk és egyéb iskoláink fenntartását és fejlesztését és mindent megkísérlünk a több helyütt jelentkező nehézségek elhárítására. Nagy figyelemmel kisérjük az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak pedagógiai célkitűzéseit és azokat a terveket is, amelyeket már 1936. május havában nőnevelésünk reformjára nézve jelzett, de amelyek még nem öltöttek határozott alakot. Részemről belátom, hogy a nőnevelésnek főleg a népegészségügyi, a gazdasági, a háztartási, a laboratóriumi munkára képesítő oktatás terén vannak olyan új irányai, amelyekkel foglalkoznunk kell avégből, hogy a magyar református leányok is alapos előkészültségre hivatkozva, részt kérhessenek a nemzeti művelődésnek ez új munkaterein. Főtiszteletü Közgyűlés! Két tekintélyes és hivatott testület előtt: a Felsőoktatásügyi Kongresszuson és a Felsőházban az utóbbi hónapok alatt éles bírálat hangzott el általában középiskolai oktatásunk színvonaláról és ez oktatásnak kedvezőtlen eredményeiről. Mind a két helyen — válaszolva a bírálatra, — kifejtettem, hogy ilyen panaszokat csak egyjs intézetek és egyes tanár urak működésének vizsgálata alapján lehet igazságosan megvizsgálni s hogy az általánosságban hangoztatott szemrehányás nem érheti a mi iskoláinkat, sem kiváló tanárainkat, akiknek nagy többsége nemes feladatát lelkes kötelességérzettel iparkodik teljesíteni. A magam részéről az utóbbi két évben (részben a tankerületi főigazgató úrral együtt) gyakran fordultam meg váratlanúl pápai gimnáziumunknak egyes osztályaiban. Elismeréssel állíthatom, hogy számos tudományszak tanítása terén kiváló eredményeket találtam és mint régi tanárember, jeles pedagógusokat tanultam megismerni. A modern nyelvek tanításánál azonban, míg egyfelől az angol nyelvgyakorlatoknál kiváló az eredmény, addig nagy nehézségeket tapasztaltam a német nyelvi órákon a beszédgyakorlatok körül. Jól tudom, hogy a középiskolai oktatás nem alkalmas a modern nyelvnek gyakorlati elsajátítására, de azért köszönettel kell fogadnom a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 1937. évi 5200. számú újabb rendeletét, amely a német nyelv tanításánál különösen a beszédgyakorlatokra helyezi a súlyt. Elismeréssel gondolva a tanár urak törekvéseire, ezt az újabb intézkedést ez alkalommal is hathatósan ajánlom figyelmükbe. Kevesebb nyelvtanszabály és irodalomtörténet és több beszédgyakorlat legyen a jelszó!