Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1937

1937. október - Oldalszámok - 5

sedés alkalmává változik lelkünk idvességére a ránkbizottak javára, szent neved dicsőségére. Hallgass meg minket a Te szent Fiad az Úr Jézus nevében kérünk. — Ámen. 2. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok úr az egyházi élet egészét felölelő, különösen első István király történelmi alakját, államalkotó nagy müvét, a zsinat előkészítő munkálatait, a közvéleményt foglalkoztató koreszméket, a missziói munkát minden vonatkozásban, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr pedagógiai célkitűzéseit, iskolaügyünket és a gyülekezetek hitéletét megvilágító nagy értékű megnyitó beszédének jegyzőkönyvbe felvételét elrendeli a közgyűlés. A megnyitó beszéd szövege a következő: I. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Visszatekintve több mint 900 év távolába, manapság a mi lelkünk is csordultig megtelik mélységes hálával a Mindenható Isten iránt. Az emlékezés évében, amelyben Református Egyházunk is csendben ünnepel, „az Urnák irgalmát" szívvel-lélekkel hirdetni fogjuk (89. zsoltár 1. vers), mert minden magyar ismét átérezheti, mily csodálatos ennek a mi szegény nemzetünknek annyi gyásszal teljes, de immár több mint ezer év alatt oly sok felemelő és vigasztaló tanulságot nyújtó története! Hadratermett ázsiai kis nép, (amint főiskolánknak egykori nagynevű tanára Kerkapoly Károly akadémiai székfoglalójában fejtegette, — az ujgurok neméből való), elfoglalja ezt az országot, amelyet korábbi hadviseléséből vagy portyázásaiból valószínűleg már ismert, s melyet régi emlékei, talán regős-énekek, elődeinek, a hunoknak földje gyanánt emlegettek. Aztán míg századok folyamán körülötte nagy birodalmak keletkeznek, de nyomtalanul el is tűnnek, keletnek ez a maroknyi harcias népe belenő a nyugati művelődésbe, annak, Ázsiából jövő vad, dúló hódítókkal szemben hosszú időn át védőbástyája, — régóta pedig e művelődés haladásának egyik munkása is lesz. Mellette terpeszkedő hatalmas birodalmak be akarják olvasztani, faji egyéniségétől megfosztani, de ki beszél ma már a német-római császárról, vagy a török szultán hatalmas birodalmáról, ellenben ez a kis nép a Hunyadiak fényes korának elérkeztéig belviszályok ellenére is nemzeti állammá növekedik, — azután pedig — habár a másfélszázéves török hódítás után borzasztóan kipusztítva, — (újabb nemzeti katasztrófák ellenére is) a felemelkedés útjára indul. A hivő embert az a vigasztaló tudat hatja át, hogy a nemzetek sorsát intéző Gondviselés ezen a földön jelölte ki a magyarság részére történelmi hivatását; ezért tartotta meg, ezért vezeti újabb feladatok betöltésére.