Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 1_4

— 4 -különbözőbb felekezetekhez tartozunk, amelyek külön-külön vallják a maguk hitvallását. A mi egységünk nem nyelvek egysége, a legkülönbözőbb nyelveket beszéljük. A mi egységünk Krisztus!« Mintha csak Pál apostolt hallanánk, mintha az ő levelét olvasnánk a huszadik század nyelvén — a huszadik század keresztyéneihez. Mert a Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökké ugyanaz marad, csak mi nem akarjuk ezt sokszor meglátni és elismerni. Adózzunk a legteljesebb elismeréssel a konferencia rendezőinek, szereplőinek és azoknak is, kik ennek nálunk megtarthatását anyagi tekintetben lehetővé tették. 4. A tiszáninneni egyházkerület a mult év október havában ünnepelte Bodrogkeresztúron az ott 200 évvel ezelőtt tartott konvent emlékünnepét hazánk minden részéből megjelent hittestvérek részvételével. Egyházkerületünkből dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok úr volt jelen s tartott nagvértékü előadást. — A folyó évi augusztus hó 22-én pedig ugyancsak a tiszáninneni egyházkerület megalakulásának, az egymástól addig teljesen független és önálló életet élő traktusok szuperintendenciává egyesülésének, az Országos Református Lelkészegyesület és az Országos Református Szeretetszövetség konferenciáival és nagygyűléseivel kapcsolatban tartott 200 éves emlékünnepe hozta össze Sárospatakon a magyar református egyház lelkipásztorainak és presbitereinek százait, hogy bizonyságot tegyenek a magyar és református hittestvérek örömben és szomorúságban együttérzéséről, összetartásáról és atyafiúi szeretetéről. Ez volt kétszázados évfordulója a világi elem bevonulásának a mi református egyházunk felsőbb kormányzásába, egyúttal az egyetemes papság elve intézményes megvalósulásának is. Csak az volt akkor még a baj, hogy ez az idő a református egyházi közigazgatás és joghatóság természetes forrását nem a gyülekezetekben kereste, az építkezést nem a fundamentumon, hanem a tetőzeten kezdte, egyházkerületi és egyházmegyei gondnoki tisztségek szervezését elhatározta ugyan, de a gyülekezeti közigazgatás mindennél sürgősebb rendezéséről megfeledkezett. Igazán csodálatra méltó az a visszásság, mely az egyházi közigazgatás és az ettől szétválaszthatatlan vagyonkezelés terén addig tapasztalható volt. A felsőbb egyházhatóságokból, az egyház egyetemesebb ügyeinek intézéséből a bodrogkeresztúri konventig itt minálunk, Dunántúl is a világi elem volt kirekesztve, az egyházközségek anyagi ügyeibe pedig a lelkipásztoroknak nem volt beleszólásuk. A hierarchia látszólagos uralma fent, a demagógia valóságos uralkodása alant. Különösen faluhelyen és leginkább ott, hol a politikai község egész