Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 1_2

bár nagyon jól eső és értékes jóakarata és megsegítése, hanem első sorban és mindenekfelett a magunk belső, lelki értékének nagyra növelt birtokállománya szabadíthat meg bennünket: a Rákóczi hite, lángolása, reménysége, tűrése, lemondása, áldozata és önfeláldozása. Ha az az egység kovácsol össze kemény acéllá, melybe ő akart tömöríteni minden magyart, osztály-, foglalkozás-, anyanyelv-, vagyon- és felekezethez való tartozás különbözősége nélkül. De hát ezen az úton járunk-e; vagy keressük-e legalább szivünk szerint ezt az egekbe vezető szent ösvényt?... »Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat!« Április 8-án templomainkban magasztaltuk Isten kegyelmét, hogy adta nekünk Rákóczit, iskoláinkban arra való mesterek mutatták be és méltatták a nagy fejedelem életét, dicső küzdelmeit, csalódásait, lehanyatlását, önfeláldozását és ezekből fakadt eget verő dicsőségét: az emlékezetnek napja volt. Vajha ez a rövid elmefuttatás messze hangzó emlékeztető lenne azokra, melyek a mi javunkra valók! 2. Mint egyik arany láncszem a másikba, úgy kapcsolódik a Rákóczi ünnepségekre való visszaemlékezéshez egy megelőző nemzeti ünnep, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltóságának a magyar nemzeti hadsereg élén Budapestre történt bevonulása, valamint kormányzósága 15-ik évfordulója megemlítésének, azzal kapcsolatban a hála és hódolat szívből jövő őszinte kijelentésének elköteleztetése. A bevonulás emlékünnepe 1934. évi november hó 16-án a Vérmezőn ment végbe rég nem látott fénnyel, az újra megizrnosult nemzeti erő hatalmas megmutatásával. A kormányzóvá elhivatás, a folyó évi március 1-i évforduló megünneplése a Kormányzó úr egyenes kívánságára mellőzve lett. — A Rákóczi-ünnep a magyar nemzet élniakarásának, a bevonulás emlékünnepe nemzetünk élnitudásának a bizonyossága. Az egyik a mult erőforrása, a másik a jelen magvetése egy szebb jövendő aratásához. Az egyik a mindent áldozásnak, a másik a mindenre elszántságnak felmagasztalása. Erős hitem, hogy mind a kettő az Örökkévaló hosszútűrésének, hűségének és szeretetének bizonyossága nemzetem iránt, nyilvánvaló jele egyúttal annak is, hogy Isten eleve elrendelése szerint a magyarnak ezen a földön még hivatása van, tehát élnie kell és élni fog, ha a poklok minden hatalmassága életére tör és halálára esküszik is. Ha csak a nekünk is adott szabadakarat eltévelyedése folytán magunk nem rohanunk az örvénybe, a pusztulásba. Most erős férfi, Istenben bízó hittel és az abból kisarjadt bölcsességgel, előre néző értelemmel, meg nem remegő kézzel tartja a kormányt: a mi tisztünk az Ö reá való figyelmezés és buzgó kö-