Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1934

1934. szeptember - Oldalszámok - 8

összes presbiter társaimat s általában az Ek.-ben lakó minden világi testvéremet is, gondoljanak keresztyéni és egyúttal új törvényeinkben előirt kötelességeinkre. Ezeket az I. t. c. 22. §-a az egész egyházközségre foglalja össze; ezenfelül rendeli, hogy a lelkipásztorok (37. §. b. pont) látogassák „az elhagyatott szegényeket és betegeket", a presbiterek (44. §. e. pont) pedig az egyházközségnek az „ő felügyeletükre bízott tagjait, különösen az elhagyottakat és betegeket", ha nincs diakónus vagy diakonissza, a presbitérium válassza meg „a szegények gondnokát", (52. §), főleg pedig fordítson nagy gondot (74. §. g. pont) a „tehetetlen szegényekről, árvákról, elhagyatott betegekről való gondoskodásra" és támogassa a polgári község elöljáróinak ez ügyben tett intézkedéseit. Meg vagyok győződve, hogy a Nt. esperes urak (93. §. 1. pont) éppen úgy írányítani fogják az egyháztársadalmi munkát, amint egyházvizsgálat alkalmával (96. §. a. pont) megvizsgálják a szegények és árvák körüli jótékonyság végzését; továbbá, hogy az egyházmegyei (112. §. e. pont) és a Ft. egyházkerületi közgyűlés (140. §. m. pont) is hűségesen be fogják tölteni új törvényeinkben előirt feladataikat. Azt a szomorú tényt, hogy református testvéreinknek és általában magyar véreinknek százai, ezek között növekedő gyermekek és serdületlen fiatalkorúak a falvakban és különösen Budapesten a szükséglakásokban, főleg télen a nyomor veszedelmének, sőt nem egyszer az inség szenvedéseinek vannak kitéve, — tartom Egyházunk és egyúttal nemzetünk életében a legsajnálatosabb és elsősorban gyógyítandó bajnak. A másik szintén nagy baj egyházaink egyrészében is, de más felekezeteknél, valamint Egyházkerületünk keretén kívül is az egyke. Az utóbbi bajnak etikai, gazdasági, társadalmi és egyéb tényezői vannak, amelyeket nem olyan egyszerű megszüntetni, vagy csökkenteni, mint ahogy az ember egy-egy szép értekezésben, még inkább pedig hatásos felszólalásban rámutathat azokra. Az elfogulatlanok és alaposan tájékozottak nem állíthatják azt, hogy ez a jelenség kizárólag a magyar református egyházban mutatkozik. Ez nagy tévedés és még nagyobb igazságtalanság volna. Évtizedek előtt a katolikus Franciaországban észlelték ezt a tényt és a viszonyokat behatóan ismerő, katolikus vallású szakférfiak megfigyelése szerint megvolt különböző megyéknak pl. Tolna vármegyének katolikusai közt is. Lelkészeinknek a maguk lelkipásztori munkásságukban, a világi férfiaknak pedig saját hatáskörükben foglalkozni kell ezzel a szörnyű bűnnel és erélyesen, szakadatlanúl küzdeni is kell ellene, a kérdésnek szabályozása azonban nem egyházunknak, hanem a t. kormánynak a feladata. Egyedül a t. kormány lehet abban a helyzetben, hogy az egész országra kiterjedő statisztikai adatoknak most folyamatban levő összegyűjtése után ennek a súlyos társadalmi betegségnek jogi, gazdasági és telepítési részleteit, amihez a törvény-