Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1934

1934. szeptember - Oldalszámok - 7

— 7 rünk, veszedelemtől és fenyegetéstől meg nem riadunk, minden küzdelemre, áldozatra és szenvedésre mindig készen állunk! Nemrég mult három százada Szenczi Molnár Albert elhunytának. Az a közel félszázad, amelyet ő hátrahagyott Napló-ja szerint nemcsak Magyarországon és az akkori Erdélyben, hanem Ausztriában, Német- és Olaszországban, valamint Svájcban szinte szakadatlan vándorlással eltöltött, a tanulás és a munka csodálatraméltó esztendei voltak, „Levelezés"-e és „Irományai" pedig, amelyeket első tudományos Társaságunk közel egy százada gondosan őriz és egész terjedelmükben régen közzétett,* — bizonyítják, hogy a fáradhatatlan magyar theologus milyen szoros, sőt baráti összeköttetésben állt korának oly sok jelentős tudósával. Nekünk azonban ma nem az ő kutatásairól, tanulmányairól, nyomtatásban megjelent 19 és kéziratban maradt 4 munkájáról kell emlékeznünk, hanem arról, hogy ő Herbornban 1607-ben megjelent zsoltárkiadásával minden időkre megörökítette nevét a magyar ref. egyház történetében és immár 327 esztendő egymást felváltó nemzedékeinek hálás emlékezetében. Én is azért áldom őt haló porában, mert az ő igéivel emelhetem „szívemet" a Mindenhatóhoz (XXV. zs.), az ő szavaival mondhatom el, hogy „az Úr énnékem őriző pásztorom" (XXIII. zs.) és ha egyházunknak súlyos gondjai és bajai hivatali munkámban engem is gyötörnek, az ő vigasztaló énekére gondolok: „a tiszt és az erő Nem a napkelet felől, . . . Sem nem a pusztából jő; Van minden Isten által Ő aláz, Ő magasztal 1". (LXXV. zs., 3. v.) Ő segíthet meg nyomorúságunkban, Ő „fogja rajtunk jóvoltát megmutatni". Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Krisztus Urunknak szociális tanításai és parancsai élénken élnek mindnyájunk lelkében. A közelgő télen sajnos sok községben hétről-hétre szemünk előtt kell tartanunk azokat és egyúttal egyházi szerveink különösen is hivatva lesznek hűségesen és gondosan teljesíteni mindazokat a kötelességeket, amelyek az új E. t. I. c. 22. §-a szerint is „a szegények, az árvák, az elhagyottak és a betegek gondozása tekintetében Isten egyházának tagjaira várnak." Az országgyűlés Felsőházában tartott egyik beszédemben a folyó év június közepén egyik-másik vidék aszályos termésének hirére, szomorú előérzettel arra kértem a kormányt, gondoskodjék, hogy az előttünk álló télen „nyomortanya" ne legyen Magyarországon. Fájdalom, a termés-eredményekből tudjuk, hogy valóban sok községben a széles néprétegek élelmezési viszonyai tekintetében kedvezőtlenebb lesz a helyzet, mint az előző télen volt. Sokan szegények vagyunk, de egyikünk sem annyira, hogy a még szegényebbeken ne tudnánk segíteni. Kérve-kérem tehát a Nt. lelkész urakat is, de * Dézsi Lajos jegyzeteivel kiadta a M. Tud. Akadémia (1898, 521 1., 1 hasonmással).