Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 8

— 8 — A Legnagyobb Magyarra közgyűlésünk termében is mindenkor hálásan gondolunk és minden alkalommal az őt megillető mély kegyelettel emlékezünk róla. Ez több okból kötelességünk. /. A hívő ember. Mindenekelőtt hódolattal gondolunk reá, mint hívő emberre. Naplójából megállapíthatjuk, hogy minden nagyobb munkáját imádsággal kezdi; naponként, — utazásai közben is, (még útitársa, a református báró Wesselényi Miklós jelenlétében is letérdelve) imádkozik, húsvétkor bűnbánatot tart és a Naplójában feljegyzett különböző imái valóban megragadok. 1831. szeptember 6-án ezeket írja Naplójába: „Most kezdem meg „Reformáció" című munkám vázlatát." (Ennek adta későbben a Stádium címet.) „Isten adjon nekem erőt, kitartást és sikert, ha ez a munkám jóra vezet; ellenben semmisítse meg minden igyekezetemet, ha rossz keletkeznék belőle." Mily mély hite volt ennek az államférfiúnak, aki nem földi dicsőséget, nem népszerűséget, nem pályáján előrehaladást keresett, hanem alázatosan, egészen a Mindenható bölcsességére és akaratára bízta azt, hogy csak .akkor legyen fáradozásának eredménye, ha ez Magyarország javára válik. II. Az államférfi. Pedig ennek a fáradozásnak legnemesebb indítóoka volt: Széchenyi hazafisága; magasztos célja pedig: szeretett faját felemelni abból a dermedtségből, amelyben elmaradt a nyugat haladásától, helyrehozni az évtizedeket, amelyeket az akkori törvényhozás mintegy átaludt, „az emberiségnek egy nemzetet megtartani". (Stádium Bevezetése II. bekezdés) és ezzel egyúttal az egész emberiségnek is szolgálni, mert ha a magyar nemzet erőit, műveltségét, erényeit fokozza, ez végeredményben „az emberiség tökélesbtiléséhez, feldicsőítéséhez fog vezetni". A XIX. század harmincas éveitől fogva sok nagy magyar dolgozott Magyarország előbbrevitelén, de senki sem dolgozott annyit és senkinek sem volt oly mély hatása, mint Széchenyinek, aki nem pillanatnyi felhevülés következtében, hanem „egy előre kiszámlált messzeható terv szüleménye gyanánt" (Kelet Népe 25. lap) munkálkodott hazája előhaladásán. A Stádium megjelenésekor teljesen befejezett tény volt Széchenyinek csodálatos lelki átalakulása. Nemcsak felismerte gondviselésszerű küldetését és hivatottságát, hanem hosszú lelki gyötrődés után megesküdött magának, mindent el fog követni, amit „nemzetünk egykori nagy kifejlettségének elérésére cselekedni lelki ismerete sugall. Ez az államférfi „elhívottságának", küldetésének átérzése és egyúttal akaratának szilárd kinyilatkoztatása, hogy életét nemzetének szenteli. A Stádium már ennek az elhatározásnak a terméke. Minthogy Széchenyi-