Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 2_10

került, aki hazánk újabb történetéből kétségkívül azt a meggyőződést meríthette, hogy a mohácsi vész óta a magyar szellem ápolásában egyik legfontosabb tényezője volt hazánknak református egyházunk, mely a XVI. században aléltságban szenvedő nemzetet ebből az aléltságból felrázva, nemzeti életünket oly magasra emelte, hogy már a következő század elejével országunkkal, mint hatalmi tényezővel számoltak a külső hatalmasságok is. Hóman Bálint eddigi rövid minisztersége alatt is számos jelét adta az élet követelményei iránt való gyakorlati érzékének, amikor egyrészt a tankönyvek terén igyekezett letörni az uralkodó drágaságot s igyekezett lehetővé tenni az ország szegény népének is gyermekei taníttatását s tankönyvekkel való ellátását, másrészt a középfokú oktatás terén olyan reformokat óhajt életbe léptetni, amelyek megszüntetik az e téren az utóbbi időben beállott bizonytalanságot s a középiskola régi célkitűzésének érvényesítésével a középiskolát újra visszaadják valódi rendeltetésének. Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy mindezen törekvéseiben egyházunknak, mint iskolafenntartónak véleményét ismételten kikérte s egyházunk állásfoglalásának tekintetbe vételével tette meg intézkedéseit. Anyagi téren — fájdalom — az a jó viszony, melyben egyházunk a kormányhatalommal áll, nem eredményezhette legégetőbb szükségleteink megfelelő kielégítését sem, sőt az államháztartás helyzete minden vonalon és így szükségleteink fedezésénél is további redukciót tett szükségessé. Különösen fájdalmas ez lelkészeink és tanítóink szempontjából, akik egyre nagyobb nehézségekkel kénytelenek megküzdeni s akik közül főképen a gyermekeiket taníttató lelkészek és tanítók vannak szánalomra méltó súlyos helyzetben. A mélyen lecsökkent gabonaárak mellett természetbeni járandóságuk nem elégséges arra, hogy gyermekeik taníttatásáról megfelelően tudjanak gondoskodni, az államtól pedig nem kapják meg azt a segélyt, amelyet állami törvényeink értelmében teljes összegben meg kellene kapniok s így valósággal a legsúlyosabb helyzet elé vannak állítva a kibontakozásnak minden reménye nélkül. Csak általános gazdasági fellendülés enyhíthetne nehéz helyzetükön, amely után egész nemzetünk oly sóvárogva tekint. Ezt a kifogástalan jó viszonyt megzavarással fenyegette egy bántó incidens, amely a budapesti királyi büntetőtörvényszéken felekezet elleni izgatás címén megindított sajtóper tárgyalása alkalmával a vezető bíró ajkairól elhangzott megfontolatlan nyilatkozat révén támadt. A vezető bíró kijelentését, mely szerint Szent Istvánhoz minden magyarnak imádkozni kell,