Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1932

1932. május - Oldalszámok - 7

- 7 gyermekek ezrei legnagyobb fizikai és lelki nyomor kínjait élik át. Ezt kell megelőznünk. Annak sem szabad többé előfordulni, amiről egyik városi egyházközségünk lelkésze adott hírt. Valamikor jobb napokat látott, de elszegényedett családnak félárva gyermeke — egyébként az elemi iskolának kitűnő osztályzatú tanulója, — az utcán esett össze az éhségtől és kórházba kellett őt szállítani, hogy ott ápolják. Ha a lelkész úr közbenjárására más községből valaki fel nem veszi a kis árva gondját, — a helyi egyházközség szegénygondozásának szégyenére, — tovább nyomorgott volna. Egyéb feladataink közül csak néhányat érintek. Amint ezt évtizedek előtt felelős állásban is kívántam,

1 Krisztus Urunk parancsainak és szociális tanításainak követése mellett szünet nélkül dolgoznunk kell azon is, hogy a magyar népnek széles rétegei a jelenleginél sok tekintetben kedvezőbb helyzetbe jussanak. Különösen a falusi és a tanyai lakosság helyzetét, az egészségügyi, továbbá a lakásügyi viszonyok terén a kultura emelésével javítani kell és törekednünk kell arra, hogy azok a széles néprétegek, amelyeknek tagjai közt annyi, még teljesen ki nem aknázott értelmi és erkölcsi erő rejtőzik, — megfelelő és állandó irányítással és kötelességérzetük fokozásával bejussanak az államnak egész művelődési és gazdasági életébe. Petőfi lángeszéből áradt ki (nem ilyen alakban, de mindenesetre ugyanabban az értelemben szövegezett) az a mondás: ha a Gondviselés gyöngyöt és kincset teremt, gondoskodik olyanokról is, akik azokat megtalálják és kihalásszák, illetőleg kibányásszák. Óh, bárcsak nekünk, köztünk nekem az utolsónak is jutna az az áldás, hogy módunkban volna egy-egy homokszemmel előbbrevinni magyar testvéreink haladását és jobb sorsra jutását! Okvetlenül foglalkozni kell egyházunknak a magyar munkássággal és a munkanélküliséggel összefüggő súlyos kérdésekkel is. II. Ref. egyházunknak ma is be kell töltenie azt a nemzeti szempontból oly fontos művelődési misszióját, amelyet a Gondviselés kegyelme jelölt ki számunkra. Ezért régi — részben több százados — iskoláinknak és köztük főiskolánknak és a csurgói gimnáziumnak újabb nagy gondjait is fel kell vennünk tennivalóink sorába. Valóban nagy szerencse és megnyugvás reám nézve, hogy a főtiszteietü püspök úr ő méltóságának, továbbá a főiskolai gondnok uraknak és Igazgatótanácsnak, végre egyéb iskolai elöljáróinknak bölcs tapasztalatai, valamint az enyémnél sokkal szélesebb körű és összehasonlíthatatlanul nagyobb értékű munkássága támogatnak ebben a tevékenységi körben, amelyet annak idején méltatlanul reám ruháztak, de — amelyre, ha még élek néhány hónapig, a jövőben több erőt és időt kívánnék fordítani, mint ezelőtt tettem. 1 Haladás és magyarság c. cikksorozatomban. (1917.) 23. 1.