Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1932

1932. május - Oldalszámok - 6

— 6 — mondhatták magukban: magasztalunk Atyánk, hogy akármilyen szegények vagyunk, mégis adhattunk a nálunk még szegényebbeknek. Abban a pár percben, amelyben ma szólni kivánok, elsősorban erre a gyakorlatinak látszó kísérletre hívom fel szíves figyelmüket. Természetesen kinek-kinek bö'csesége és a szegénygondozás terén szerzett tapasztalata el fogja majd dönteni: melyik községben mi lesz a tennivaló ? Bizonyos azonban, hogy az egyéni, az állami és társadalmi jótékonyság, illetőleg a más alapon szervezett szegénygondozási akciók mellett, illetőleg ezeken felül is a ránk következő télen ismét feltétlenül szükség lesz ref. egyházközségeinknek szegénygond zó munkájára is. Mert amint a szép nyár mellőlünk gyorsan elsuhan, — nyomában rögtön megjelennek ez évben is: — a gondok. Mit kell tennünk sok szűkölködő, munkanélküli, elhagyatott embertársunk érdekében, aki kérésével, sőt meg-megújuló könyörgésével — bármennyire elrejtve iparkodunk is élni, — ott dörömböl ajtónkon? A fő irányítást helyesen adja ineg a Galatabeliekhez írt levél (VI. 9, 10.) „a jótéteményben pedig meg ne restüljetek, annak okáért, míg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel". A nagyobb városokban azonban tapasztalatom szerint szükségünk volna olyan szervezetre, amely módot ad arra, hogy képzett és teljesen megbízható segédmunkás a presbitériumnak kellő utánjárás alapján tájékoztatást adjon ebben a jótékonysági munkában, mert különben lehetséges, hogy a szégyenlős, igazi szegények nélkülözni fognak, a gyámoltalan gyermekek még nyomorognak is, míg a hivatásos kéregetők visszaéléseket fognak elkövethetni. Erre az előrelátásra és a viszonyoknak megfelelő berendezkedésre, sajnos, annál inkább szükség lesz, mert ez évben is sok helyütt gyenge a termés és nagy arányban fellépett még egy nehézség: a mezőgazdasági munkanélküliség. Az e téren végzendő tennivalók közt legnagyobb súlyt helyeznék arra, hogy a felnövekedő nemzedék, a gyermekek és fiatalkorúak a ránk következő télen is minden eszközzel megóvassanak a nyomornak, az éhségnek, a hidegnek azoktól a szenvedéseitől, amelyeket az elmúlt télen sokhelyütt, sajnos, átélniök kellett. Nem szabad újból megtörténnie annak, amiről magam is fájdalommal hallottam, hogy amikor a falusi kicsi gyerek esengve kéri szülőjét: „édesanyám, adjon kérem egy darab kenyeret, mert nagyon éhes vagyok", — a bánatos anyának könnyezve azt kelle felelnie: „nem adhatok, drága kicsi lányom, mert elfogyott az „akcióliszl" és nem kapunk többet". Az utolsó felsőházi vitában egyik felszólaló, főtisztelendő Báthy László esztergomi kanonok úr őméltósága, kereken kijelentette, neki nem kell olyan társadalom, nem kell olyan fényűzés, amely mellett az egyik oldalon sok száz terítékes banketteket rendeznek, másrészről ugyanakkor az ártatlan