Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1930

1930. május - Oldalszámok - 9

vezetnek; ez a kormány és sajtója pedig hallatlanul provokáló magatartást tanúsított. Ezért a magyar miniszterelnök — miután heteken át tiltakozott a külügyminiszternek háborús tervei ellen — végre kénytelen volt belenyugodni abba, hogy a monarchia komoly hangon tartott jegyzéket küldjön a szerb kormánynak. De Tisza István akkor is az igazi államférfinak előrelátó bölcsességével az 1914 julius 7-iki közös minisztertanácson kikötötte: olyan követeléseket kell támasztani, amelyek nem elfogadhatatlanok és az orosz kormánnyal hivatalosan is közölni kell, hogy a monarchia Szerbiát nem akarja meghódítani, még kevésbbé annektálni. Ezt a teljes annexiót Tisza István erélyesen ellenezte 1916 elején is, amikor kedvező harctéri események alapján a vezérkar főnöke újból előállott ilyen tervekkel, de ellenezte később is, amikor már nem volt a hatalom birtokában. Tisza István meg akarta védni hazáját; nem lett volna magyar és nem lett volna férfi, ha kardcsapás nélkül engedte volna szétdarabolni országunkat. Ö azonban sem támadni, sem a leghevesebb ellenség országából hódítani nem akart. Az ő felelősségét a tárgyilagos történelem nem fogja megállapítani. Tekintettel a fennebb röviden vázolt történelmi tényekre, sohasem fogadjuk el sem igazságosnak, sem örökérvényűnek azt az értéktelen történelmi hamisítványt, amely a háborús felelősséget Magyarországra iparkodott áthárítani; utolsó lehelletünkig tiltakozunk és minden békés eszközzel küzdünk a Trianonban megállapított képtelen határok, valamint színmagyar területeknek elszakítása ellen és kifejezést adunk annak, hogy ma is átérezzíik a jelenleg szétszakított magyarságnak értelmi és érzelmi egységét. Mint sötét gyászmadarak szállnak át hozzánk az elszakított területekről a szomorú hírek az ott élő magyarság elnyomásáról, magyar iskolák és más kultúrintézmények tönkretételéről és megszüntetéséről. Mi magyarok csak most, az utódállamok kormányaitól tanulhatnánk meg (ha ilyenre képesek volnánk), mit jelent a „kisebbségek elnyomása" . . . Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Sokan emlékezünk még arra, hogy amikor a XX. század elején egyik magyar nyelven megjelenő (de nem magyar) folyóiratnak több munkatársa külföldön is élesen támadta a magyarországi viszonyokat, ezáltal — akarva nem akarva — tápot adott ellenségeinknek arra, hogy elhíreszteljék a magyar „zsarnokság", a magyarországi „kényszeruralom" meséjét. A magyarság évszázadokon keresztül jóhiszeműen és nagylelkűen befogadott ide külföldieket, akik üldözés elől hozzánk menekültek. A magyar kormány (erről, mint annak a kormánynak egyik volt tagja is hiteles tanúságot tehetek) különösen a szerb és román nemzetiségeknek széleskörű egyházi és iskolai autonómiát adott és ezenfelül gróf Tisza István 1912 óta, később három minisztertársa is hivatalosan tárgyalt magyarországi román vezető politikusokkal azzal a kifejezett céllal, hogy iskolai, közigazgatási és igazságszolgáltatási téren a magyar kormány további engedményeket