Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1928

1928. szeptember - Oldalszámok - 2_42

— 42 Vargha Kálmán üdvözlő beszéde Püspök úr legelső tanítványai nevében. Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Úr! Utoljára jövünk mi, akik legelőször ültünk Méltóságod lábai előtt 40 évvel ezelőtt. Amilyen régi tanár Méltóságod, olyan régi, öreg diákjai vagyunk mi. 57-en voltunk abban az osztályban, amely első alkalommal oda ült, hogy hallgassa Méltóságodnak, mint fiatal tanárnak előadásait, hogy mi azokkal az eszmékkel, azokkal a tudományokkal át hatva és eltelve lépjünk az élet nagy országútjára, arra a hivatásra, melyet Isten kijelölt számunkra. 40 esztendő nagy idő s ha visszagondolunk arra az időre, amikor még mint kis diákok ott ugráltunk az ókollégium udvarán, amikor Méltóságod oda lépett be az intézet küszöbén, ha visszatekintünk s ránézek Méltóságodra, úgy látom, hogy hozzáöregedtünk, sok tekintetben öregebbek vagyunk, mint Méltóságod. Ilyen az idő, így teszi az ifjakat is öregekké, mindnyájunkat, akik félő tisztelettel tekintettünk reá, mint gyermekek, később bizalmas szeretettel ragaszkodtunk hozzá, mint ifjak, most az életben mint munkatársai annál nagyobb bizalommal, még fokozottabb tisztelettel és ragaszkodással viseltetünk Méltóságod iránt, örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy első diákjai, akiket 8, azután 12 éven át nevelt, oktatott, tanított, hálánkat kimutassuk annyival is inkább, mert hisz azok közül a tanárok közül, akik 40 évvel ezelőtt minket tanítani kezdtek, egyedül Méltóságod az, aki életben van, tehát mindazt a hálát és köszönetet, amelyet összes tanáraink iránt érzünk, Méltóságod elé tesszük le. Kívánjuk, hogy abban a munkakörben, amelyben együtt munkálkodunk, továbbra is vezérlete alatt munkálkodhassunk s azokat a célokat, amelyeket közösen munkálunk, el is érhessük. Isten segítse, Isten éltesse még sokáig Méltóságodat! Püspök úr válasza. Kedves Barátaim! Volt szeretett tanítványaim! Kedves szónokuk, az én kedves barátom, Vargha Kálmán, célzott arra, hogy ők öregedtek hozzám, mert hisz én, fájdalom, már nem fiatalodhatom vissza; Isten végtelen kegyelmének köszönhetem, hogy engem olyan egészségben megtartott, hogy még hajlott korom dacára is a további munkára is képesnek érzem magam és engem ez a kedves megemlékezés csak sarkal arra, hogy ezt a további munkát az Istentől nekem adott tehetségek szerint végezzem. Mondhatom, hogy nagyon kedves emlékek ujulnak meg lelkemben, ha végig tekintek az 57 diáknak előttem megjelent képviselőin. Minden egyesre visszaemlékezem, amint különböző osztályokban hol egyikük, hol másikuk valamely megjegyzést csalt ajkamra, vagy amikor a megelégedésnek, hogy mindnyájan szorgalmasak voltak, kifejezést adhattam. Tanárnak mi lehetne boldogítóbb jutalom, mint ha azt látja, hogy 40 esztendő múlva azok, akiket 40 esztendővel azelőtt az iskola padjain látott, a közélet külön-