Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1928

1928. szeptember - Oldalszámok - 2_13

- 13 magasabb és legigazságosabb fokon becsülni az elme nagyságát, az értelem erejét, amelyek még az Isten mélységének megvizsgálására is jogosított szabadsággal, de az isteni hatalom szuverénitásának tartozó alázatossággal derítik fényét és érvényesítik az evangélium, a tudomány és a magyar nemzet igazait. Ilyen nagy elmének a birtokában, ilyen felséges tehetségnek az erejében dolgozott, munkálkodott Méltóságod negyven esztendei áldásdús pályafutása során rendületlen kitartással és teljes szívvel. Ezért övezi külső tisztességgel a világ és ezért áldotta meg belső megelégedéssel az Isten, amint az Ószövetség nagy történetirója elmondja Ezékiás királyról: »Ami jó, igaz és helyes vala az Ür előtt, az ő Istene előtt, azt műveié. És minden munkában, amelyet elkezdett az Isten házának szolgálatában, a törvényben és parancsolatban, keresvén az ő Istenét, teljes szívvel jár vala el és ezért szerencsés vala«, minden szava illik Főtiszteletü Méltóságodra és áldásdús életére. Legyen szerencsés a magyar református egyetemes egyház és legyen szerencsés a dunántúli református egyházkerület Főtiszteletü Méltóságod egyéniségében rejlő nagy kincseknek a birtokában és áldásos szolgálatainak hasznában még számos éveken. Püspök úr válasza. Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Ür! Zsinati és Konventi Elnök Úr! Hálás köszönettel vettem a magyarhoni református egyetemes egyház legfőbb törvényhozó és végrehajtó testületének és a testvér egyházkerületeknek, mint szintén a Méltóságod vezetése alatt álló Országos Református Lelkészegyesületnek szives üdvözletét és jókivánatait. Azt mondhatnám, megszégyenülve állok itt, amikor úgy érzem, hogy érdemeimen jóval felül méltóztatott engem méltatni és szerény munkásságomat méltányolni. Mélyen érzem az Idvezítő szavainak igazságát, hogy ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük. Én is így érzem s igen sokszor tépelődöm lelkemben, hogy mennyivel többet tehettem volna, időmet mennyivel jobban használhattam volna fel, mint ahogyan felhasználtam s ilyenkor mindig az Isten kegyelméhez fordulok, hogv az én nem jól felhasznált időmért ne vonjon felelősségre, hanem bocsássa meg kegyelmesen, ha adományaival nem tudtam mindig és úgy élni, ahogyan élnem kellett volna. Ámde most, hogy ezt a méltatását az én szerény működésemnek Méltóságodnak, mint az említett testületek elnökének ajkairól hallom, úgy érzem, hogy bizonyos fokig megnyugvás száll szivembe, hogy a munka, amelyet végeztem s amelyet tőlem telhetőleg végzek, mégis nem volt hiábavaló egyházunk életében. Ezzel a megnyugvással szivemben hálásan köszönöm szívélyes üdvözletüket s kérem Méltóságodat, hogy az országos zsinat, az egyetemes konvent, a testvér egyház-