Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1928

1928. szeptember - Oldalszámok - 2_m01_18

— 18 — ilyen körülmények között lelkészeink kölcsön után tekintgetnek, mert ez mutatkozik legkönnyebb és legsimább módnak arra, hogy a szükséges tatarozásokat a hivek nagyobbmérvü megterheltetése nélkül végezzék. Nem hagyhatom azonban figyelmen kivül azt a közismert tényt, hogy gyülekezeteink tagjai szívesen hozzák meg a maguk áldozatát, ha azt elhárítani nincs módjukban és sokkal szivesebben hordoznak, ha kell, nagyobb terheket is néhány éven keresztül, mint állandó terhet törlesztéses kölcsönné] 35 éven át. Már a legelső alkalommal, amikor az egyházak törlesztéses kölcsönének kérdése felmerült, mult év októberében az esperes urakhoz intézett körlevelemben figyelmeztettem az esperes urakat arra, hogy csak olyan kölcsönöket vegyenek számításba, melyeket az egyház hasznos beruházásokra fordít, ahol tehát a kölcsönkamat és törlesztés a beruházás révén megtérül. Ugyanezt megismételtem folyó évi augusztus hó 3-án 2271. szám alatt az esperes urakhoz intézett körlevelemben, mert aggodalommal láttam, hogy sok egyházunk jelentkezett aránylag nagy kölcsönszükséglettel, amelyet a Protestáns Hiteliroda segélyével óhajt kielégíteni. Ennek a Protestáns Hitelirodának létrejöttében magam is résztvettem, magam is elkövettem mindent, hogy azok az egyházak, amelyek tényleg kölcsönre vannak szorulva, a mai viszonyok között tűrhető kamatláb mellett kapjanak kölcsönt és örömmel láttam azt az akciót, amely egyházainkat a 20—25, sőt 30°/o-os kölcsönök karmaiból kimentette. De nem hallgathatom el, hogy 8o/

0, illetve a törlesztéssel együtt 9<>/o is oly magas, hogy azt különösen kisebb gyülekezeteink nem birják meg és ezért óva intek mindenkit, aki az egyház boldogulását a kölcsön felvételében keresi, hogy lidércfény után ne fusson, mert az ingoványba vezet. Ahol tényleg elodázhatatlanul szükséges és máskép, mint kölcsön segélyével, nem fedezhető az egyházi épületek tatarozása, ám ott az esperes urak javaslata alapján a kerületi elnökség hozzájárul ahhoz, hogy a kölcsön felvétessék, de a teljes felelősséget kénytelen az egyházkerületi elnökség áthárítani az egyházmegyei elnökségekre, akik legjobban ismerik az egyes egyházak ügyeit s végeredményben az egyház lelkészére és gondnokára, akik ezzel a kéréssel fordulnak a felsőbb egyházi hatóságokhoz. Szerencsés az az egyes és az a gyülekezet, amelynek nem kell adóssággal küzdenie s amely nem köti le minden erejét hosszú, több mint három évtizedre előre, ami alatt sok minden történhetik, amire most alig tudunk gondolni. Amily örvendetes, ha gyülekezeteink épületeikben külsőleg is meg kívánnak újulni s amily örömmel szemléltem ezt egyházlátogatásom alkalmával, épp annyira kívánatos az óvatosság, hogy ez a külső megújulás a gyülekezet anyagi erejével arányban történjék. A belső megújulás nincs ilyen korlátok alá vetve. Ott a lelkipásztori gondoskodás előtt korlátlan tér nyilik és minél többet foglalkozik a lelkipásztor híveivel, hogy azoknak valláserkölcsi életét az evangélium szellemében irányítsa és teljesen áthassa, annál fokozottabb mértékben nyilvánul