Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1928

1928. szeptember - Oldalszámok - 2_m01_3

-*rr- 3 erőtől duzzadó veje, Harsányi István s pár hónapra az após eltávozása után követte az örökkévalóságba is épen akkor, amidőn tudományos működésének elismeréséül a legmagasabb kitüntetést, mi tudóst érhet, nyújtotta feléje a Tudományos Akadémia. Folyó évi május hó 21-én tartott gyűlésén egyházkerületünk főgondnoka, a magyar tudományos akadémia főtitkára érdemeinek méltatásával oda emelte őt, ahol mindannyian tudtuk: halhatatlanaink sorába. Magunkénak vallottuk és valljuk mi is, mert annyira református volt, hogy egyetemes egyházunk dicsekedhetett vele és annyira a megtépázott magyarság gyarapodását munkálta minden vonatkozásban, hogy nemzetünk egyik, bár szerény, de legderekabb fiát siratjuk benne. Áldott és áldásos volt élete, áldott és munkára buzdító emlékezete. Temetésén folyó évi május hó 12-én főiskolánkat Tóth Lajos igazgató képviselte, egyházkerületünk gyászát és részvétét magam tolmácsoltam a tiszáninneni egyházkerület elnökségénél és a sárospataki főiskola igazgatóságánál. A nagy irodalomtörténész érdemeit örökítsük meg egyházkerületünk jegyzőkönyvében s az erről szóló kivonatot juttassuk el a tiszáninneni egyházkerület közgyűléséhez és bánatos özvegyéhez. A dunamelléki egyházkerület 1928 április 27-én temette el lelkészi főjegyzőjét, Takács József ceglédi lelkészt, kormányfőtanácsost, egyházmegyei és egyházkerületi tanácsbirót, konventi és zsinati tagot. Régi erős oszlopa volt a dunamelléki egyházkerületnek, tükre a századok emlőin nevelkedett és kikristályosodott magyarországi lelkésztypusnak. Gyülekezete fáradhatatlan, gondos, atyai szivü és ékes szavú lelkipásztorát, a dunamelléki egyházkerület egyik tiszteletreméltó vezérét, egyetemes egyházunk féltő szeretettel dolgozó munkását veszítette el benne. Tisztelettel javaslom a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlésnek, hogy jegyzőkönyvi kivonat alakjában juttassuk el részvétünket a dunamelléki egyházkerület közgyűléséhez. Szinte pótolhatatlan veszteség érte az SHS királyságba kényszerített magyar református egyházat életéveinek számát tekintve fiatal, de munkájával, kitartásával, hűségével és képzettségével igazán szeniornak bizonyult esperesének Klepp Péternek 1927. évi december hó 29-én bekövetkezett halálával. Nyolc esztendei lelkipásztorkodás után — egész fiatalon — 1921 december havában választotta esperesévé az ottani református egyházmegye. És Klepp Péter megfelelt a belé helyezett bizalomnak s tiszteletet szerzett egyházmegyéjének Jugoszlávián kivül is. Az emberfeletti munka holtra fárasztotta a fiatal, atléta termetű férfiút, de amig lehetett, hordozta a munkának terhét és türelmesen viselte testében betegségét, mignem a Jézus Krisztus jó vitéze 1927 december 29-én bevonult a Megváltó dicsőséges seregébe. Én ugyan a halálhír vétele után nyomban átiratot intéztem az egyházmegye elnökségéhez, teljesen átérezve a veszteség súlyát, mégis javaslom, hogy az egyházkerületi közgyűlésünk fejezze ki a maga részvétét Klepp Péter emlékéhez méltóan. 9*