Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1927

1927. szeptember - Oldalszámok - 80

— 80 — gondozásnál első lépés lenne a kelengyéket tartalmazó u. n. vándorkosár életbeléptetése, ami magával hozná a csecsemőre való felügyeletet is. d) A szegények gondozása csak városi gyülekezetekben (Győr, Kaposvár, Székesfehérvár) van intézményesen megszervezve, míg falusi gyülekezetekben a szegénygondozás a polgári község kezében van majdnem kivétel nélkül, mely a munkaképteleneket szegényházban helyezi el, ellátásukról és élelmezésükről gondoskodik. A polgári község anyagi támogatása igénybe veendő, azonban szegénygondozásunkat gyülekezeti alapon kell megszervezni, amint ezt egyházi törvényeink is (E. T. I. t. c. 128. és 129. §.) rendelik. A szegénygondozás gyakorlati megszervezésére utasítást ad egyházkerületünk 1909. évi közgyűlésének 150. p. (I. Thury-féle Szabályrendeletek 315-19. 1.), valamint a Református Igehirdető 1927. évi januári számában 48. s következő lapokon olvasható tájékoztatás. Jóllehet a jelentések általában a szegénygondozást a községekre igyekeznek áthárítani, mégis .azt látjuk, hogy gyülekezeteink érzik e tekintetben is a felelősséget, amit bizonyít az, hogy a lefolyt esztendőben erre a célra 3327 P-t fordítottak, a természetbeni adományok értékét nem értve bele ez összegbe. III. a) A gyülekezetek hitélete általában jónak mondható. Azok a statisztikai adatok, melyek a bibliának helyenként és hol való olvasására, terjesztésére, vallásos esték, házi istenitiszteletek tartására vonatkoznak, következtetést engednek vonni a hitéletre. Ezek a számok beszélnek és kiáltanak. Úgy látszik, egyházkerületünkben, hol mint már jelezni bátor voltam, a kezdet nehézségein túl vagyunk és nem talált készületlenül a konventi programm, különösen nem a bibliának a gyülekezet életébe való visszahozására irányuló törekvés, mert ez a dunántúli szabályrendeletnek és munkaprogrammnak is egyik sarkalatos tétele volt. Bár komoly törekvéseket látunk e tekintetben, a többség még mindig nem tud következetesen kálvinista lenni és nem akarja tettekkel is megbizonyítani, hogy a gyülekezeti hitéletnek nemcsak szabályozója, hanem emelője is a szentírás. Múlt évi egyházkerületi közgyűlésünk — veszprémi egyházmegye indítványára — 238. g) pont alatt kötelezővé tette a szentírásnak reggeli könyörgéseken való olvasását; úgyszintén kötelezővé tette a felsőbb osztályokban az istenitiszteleteken felolvasott résznek a tanulás megkezdése előtt újra elolvasását; elrendelte továbbá egyházkerületünk a vasárnapi és ünnepi beszédek alapigéjének otthoni kikeresését, illetve kikerestetését és az elemi iskolában hétfőn reggel a tanítónak, illetve az ismétlő iskolában a lelkésznek való bemutatását. Ahol ezeket a rendelkezéseket teljesítették, a bibliaolvasás áldásosán hatott közre általánosságban a hitélet fejlesztésére. Ennek igazolására álljon itt néhány sor a veszprémi egyházmegye belmissziói előadó jelentéséből: „Az eredmény a várakozásnak teljesen megfelelt — t. i. tőlük jött az indítvány. — Először is előkerült a gyermekes családok hajlékában az öreg biblia ; másodszor kitűnt, hogy melyik családban nincs egyáltalán ... Mindennapi iskolás gyermekeink nagyszerű jártasságra tettek szert a bibliai helyek kikeresésében. Bár ez nem lényeg, de épen nem lekicsinylendő ered-