Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1924

1924. október - Oldalszámok - 8

— 8 fejlődés eredménye; semmiféle püspöknek sincs tehát igaz joga, magát az apostolok egyenes utódának s így más püspöknél különbnek tartani. A reformáció után az anglikán egyház csaknem változatlanul átvette a püspöki intézményt, a skandináv egyházak már erősen módosított alakban ; a magyar református egyház szintén szükségesnek látta megtartani, de az evangyéliomi elveknek teljesen megfelelő módozatokkal. A „püspök" régebben a lelkészek, újabban a presbyteriumok választása útján nyerte és nyeri el hivatalát, ennélfogva a lelkészeknek és híveinek nem ura és nem egyházi fejedelme, hanem csak első az egyenlők közt, akinek elsősége abban áll, hogy neki kell legtöbbet szolgálnia. Református püspöknél semmi vonatkozásban nem lehet komolyan hierarchiáról beszélni, mert hiszen a főgondnokság felállítása óta, immár közel 200 esztendeje, a püspök önmagában nem, csak elnöktársával együttesen intézkedhetik a fontosabb és lényegesebb egyházi ügyekben. A püspöki hivatal azonban nem mindenütt egyidős a magyarországi reformátusoknál. Mig a többi egyházkerületben átlagosan a XVI. század közepétől számíthatjuk eredetét, a tiszáninneni egyházkerületben csak 189 évet számlál. A tiszáninneni atyák autonomiájok túlzott féltése és bizonyos independens hajlamok miatt csak 1735-ben, a Carolina Resolutio és a bodrogkeresztúri konvent határozata folytán választották meg első püspökjöket; addig a négy egyházmegye unióban élt és esperesek, illetve zsinatok által kormányozta magát. Az autonomiához való szigorú ragaszkodás érdekes különbséget okozott a négy református egyházkerület püspökiktatási rendtartásában is. A két dunai egyházkerület egy testvéregyházkerület püspökének közreműködésével iktatja be hivatalába püspökét, a két tiszai egyházkerületben pedig a kebelbeli esperesek végzik az iktatást. Ez érdekes különbség magyarázata az, hogy a dunaiaknál a testvériség szelleme, a tiszaiaknál pedig az autonomikus érzék van nagyobb mértékben kifejlődve. Én azért, kinek beiktatásakor testvérpüspök imája és áldása nem hangzott el, hivástokra kész örömmel eljöttem ide, hogy ebben a templomban, ahol boldog ifjú koromban annyiszor hirdettem az igét, ahol kedves püspöktársam veled együtt vasárnapról vasr'rnapra dicsőítettük zengő énekben az Urat, — eljöttem ide, hogy buzgó imában, a kegyes hivek egyességében kérjem Reád a mi Istenünknek és Atyánknak áldását, könyörögvén ilyeténképen: Felséges Isten, szerető mennyei Atyánk a Jézus Krisztusban, áldunk és dicsőítünk Téged, hogy sohasem hagyod árván a te egyházadat, hanem a minden élők útján elköltözött vezérek helyett vezéreket, kormányzók helyett kormányzókat, erős oszlopok helyett erős oszlopokat adsz és rendelsz neki, hogy mint elsők az egyenlők közt, a te szent nevedben sáfárkodjanak az anyaszentegyház szolgálatában és égessék el szivök-leikök tömjénét a te oltárodon.