Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1924

1924. október - Oldalszámok - 7

15. Dr. Révész Kálmán tiszáninneni püspök úr a hivatali eskü letétele után a következő s osztatlan figyelemmel hallgatott püspökavató beszédet mondotta: Maradék Magyarország északi széléről eljöttem hivástokra ide, a nyugati határszélre, hogy örömetekben részt vegyek s most választott püspöktöket hivatalába iktassam. Tiz és fél esztendővel ezelőtt volt Istenben boldogult Németh István püspök beiktatása. Mily megrendítő változások történtek azóta?! Az akkori főgondnok, halhatatlan emlékű Tisza Istvánunk, kihez hasonlót csak századok hosszú sora szül, mint a gránit jellem és a hazaszeretet martyrja, hat évvel ezelőtt gálád orgyilkosok golyójától esett el s vele elesett az ország, elesett a nemzet, el mindannyionk! De hol vannak Bars, Komárom férfiai; hol vannak az erdélyi testvérek, kik akkor mind résztvettek a püspökavatási ünnepélyen ? Oh bizony megrendítette az Úr a mi földünket és sokfelé szakította azt, nehéz dolgokat mutatott nekünk és itatott minket a rettegésnek borával! De örökké nem hágy el az Úr! Ha egy percig tart is az ő haragja, de mindörökké van az ő irgalmassága 1 Az ő kegyelme immár örömnapokat is ád hazánk és egyházunk jelen szomorú korszakában. Ilyen örömnap a mai, midőn a dunántúli testvéregyházkerület szeretettel és bizalommal környezett új püspökét a legszebb reményekkel, a jobb jövő erős hitével iktatja be a püspöki igen szép, de igen nehéz munkakörbe. Hogy miért igen szép és miért igen nehéz a püspöki munkakör, azt elmondták már százan és ezren éppen ilyen ünnepélyes alkalommal. Te is, kedves püspöktársam, nagyon jól érted és tudod mindazokat. Épen azért távol van tőlem, hogy én itt és most elismételjem azokat a jól ismert igazságokat, én most egy futó pillantást óhajtok vetni a keresztyén egyházak különböző felfogására a püspöki hivatal eredetéről és lényegéről. A római katholikus, görög keleti és anglikán egyház szerint, a püsp'ikök együttesen, de nem egyenként, egyenes utódai az apostoloknak, tehát a püspökség apostoli intézmény, melynek magasabb fokú kegyelmi ajándékai a felszentelés alkalmával, kézfőretétel által mennek át nemzedékről-nemzedékre, az egymásután következő püspökökre. Ez elméletnek azonban teljesen ellene mond az apostolok tanítása és az első ker. század története. A keresztyénség őskorában a püspök és presbyter teljesen egyet jelent, ugyanazt az egyházi elöljárót nevezték tisztére nézve püspöknek, azaz felügyelőnek, korára nézve pedig presbyternek, azaz vénnek. Még a corpus juris canonici is bevallja, hogy „olim idem erat presbyter, qui et episcopus". Csakis a II. században válnak külön a fejlődés törvénye szerint az episkoposok a presbyterektől és emelkednek azok fölé, később a presbyterség fogalma is átalakul és áldozópap lesz belőle. A püspökség tehát nem apostoli, hanem emberi intézmény, a történeti