Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914

1914. szeptember - Oldalszámok - 12

— 12 — rendes tagjának folyó óvi február 26-án bekövetkezett gyá­szos elhunytával. Kerületi közgyűlésünk a kiváló fórfiú emlékét, kinek fő jellemvonása a tiszta hazafiság, az erős hit, nemes, vallásos érzület és az egyház iránti hűség volt s aki nemesen egyszerű életével, hazája és egyházához való törhetlen ragaszkodásával mind­annyiunk igaz becsülését méltán érdemelte ki, azért emlékezetét kegyelettel örökítjük meg jegyző­könyvünkben s őszinte részvétünket fejezzük ki az erdélyi ref. egyházkerület előtt is. 23. Megemlékezik püspök úr a gondnoki karban tör­tént változásokról, amely szerint Kovács Sebestyén Gyula úr, kit a belsősomogyi egyházmegye az 1912. év folyamán választott gondnokává, kedvezőtlen egészségi állapotára való tekintetből beadta ezen állásáról való lemondását és elhatározásának megváltoztatására nem birta reá venni az iránta való tiszteletnek ós személyéhez való ragaszkodásnak többféle módon történt megnyilatkozása sem. A kerületi közgyűlés mély sajnálkozással vesz tudomást Kovács Sebestyén Gyula egyházmegyei gondnok úr elhatározásáról és abban a reményben, hogy egyházi és iskolai ügyünk nem lesz kénytelen lemondani az ő széleskörű tudásáról, gazdag tapasz­talatairól, amelyeket mint Somogy vármegyének több évtizeden át áldásosán működő kir. tanfelügyelője szerzett, a vezető állásáról lemondott kiváló férfiútól azon reményben vesz bucsut, hogy gazdag tapasz­talatait és nemes érdeklődését ezután sem fogja megvonni sem iskolai, sem egyházi ügyeinktől. 33. Jelenti püspök úr, hogy a belsősomogyi egyház­megye gondnoki székébe a gyülekezetek szavazatainak többségével dr. Huszár Aladár kaposvári kir. törvényszéki elnök úr választatott meg. Kerületi közgyűlésünk bizalommal és szere­tettel üdvözli dr. Huszár Aladár egyházmegyei gondnok urat egyházkerületünk egyik legtekin-

Next

/
Thumbnails
Contents