Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914
1914. szeptember - Oldalszámok - 13
— 13 — télyesebb egyházmegyéjének élén s abban a reményben, hogy széleskörű tapasztalataival, nagy tudásával és nemesen érző szivének szeretetével egyházi és iskolai ügyeink előbbre vitelét minél sikeresebben munkálja, amidőn őt diszes új állásában szeretettel üdvözöljük, jövő munkásságára Istennek áldó kegyelmét kérjük. 24. Sajnálattal jelenti püspök úr, hogy egyházkerületünk világi számvevője, Galamb József úr egészségi állapotának megrendülése, s ennek folytán azon orvosi rendelkezés következtében, hogy minden szellemi munkától tartózkodjék, még az óv elején beadta állásáról való lemondását, amelyhez a hozzá intézett ismételt kérések után is egészségi állapotára való hivatkozással határozottan ragaszkodott, minek folytán püspök úr az 1918. évi zárószámadások megvizsgálására Jákói Géza orsz. gyűlési képviselő urat kérte fel. A kerületi közgyűlés sajnálattal vesz tudomást Galamb József egyházkerületi számvevő úr lemondásáról s amidőn elismerését és köszönetét fejezi ki azért a részrehajlást nem ismerő lelkiismeretes pontosságért, őszinte egyenességért, melynek útjáról soha semmiféle körülmények között le nem tért, azért a férfias határozottságért, amellyel meggyőződéseinek minden körülmények között határozott kifejezést adott, amelylyel nagy felelősséggel járó számvevői tisztét mindenkor gyakorolta, — amidőn eddigi közhasznú tevékenységeért neki köszönetet szavaz, azon reményben vesz bucsut a lemondott számvevő úrtól, hogy a jóságos Isten mielőbb vissza fogja adni az ő egészségét, hogy azután eddig tanúsított nemes ügybuzgalmával, mint egyházkerületi világi tanácsbiró még sokáig munkálhassa szent egyházunk ügyét. Ugyanez alkalomból köszönetét fejezi ki egyházkerületi közgyűlésünk Jákói Géza országgyűlési képviselő úrnak a mult évi zárószámadások körül teljesített szakavatott munkásságáért.