Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914

1914. szeptember - Oldalszámok - m02_3

— 3 — gyar haza egész közéletének. Tisztában vagyok azzal, hogy az én erőtelen szavaira gyenge visszaverődését sem képezhetik azoknak a fényes és magas szinvonalú méltatásoknak, amelyekkel hivatott egyének és nagytekintélyű erkölcsi testületek áldott emlékű püspökünknek igen széles körre terjedő s eredményekben gazdag közéleti szerepléséről szólottak. Melegebb hangon, szebben és megtisztelőbben méltatni maradandó alkotásokkal szerzett örök érdemeket, mint ahogy ez a mi áldott emlékű püspökünkkel Antal Gáborral szemben a mi kerületünk részéről is történt, abban a szűk keretben, amelynek határain belül nekem mozognom kell, nem is lehet. Nincs is más célom a nagy veszteségre történt utalással, mint az, hogy könnyítsék lelkemnek a kedves vezér és jóbarát elhunyta miatt érzett őszinte fájdalmán ezzel a pár kegyeletes megemlékező szóval. Talán nem vettek az alatvalói hódolatból származó tisztelet követelménye ellen, ha kerületünk pótolhatatlan nagy veszteségével együttesen szólok elborult lélekkel arról a gálád merényletről, mely mélységes gyászt borított imádott hazánkra, a nemzet osztatlan szeretetétől övezett felséges királyunkra s az egész fenséges uralkodóházra; mely megdöbbentett minden nemesebben érző szivet, mélységes undort váltott ki minden emberiesen gondolkodó emberben. Az önmagában is megrendítő eseménynek és aljas, vak szenvedélyből fakadt hitvány bűnténynek méltó megtorlása végett az égre kiált a fenséges trónörökös párnak ártatlanul kiontott vére. Hallgasd meg óh Uram egeidből hű gyermekeidnek ezt a kiáltását és felelj arra haragodnak villámaival a gonoszok ellen. Népedet pedig, mely most mélységes gyásszal jár a halálnak árnyékában, vigasztald meg azzal, hogy Te megfizetsz ellenségeinek (Ézs. LXVI. 6.), hogy megtanulják népek és egyesek, hogy aki vért ont, annak fegyver által ontatik ki vére. Amint a véres gyászesetről hiteles tudomást szereztem, azonnal felhivtam körlevélben kerületünk hazafias lelkészi karát, hogy az egyházi középületekre a gyászlobogókat tűzessék ki s a temetés napján, vagy az azt követő vasár1*