Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1911
1911. október - Oldalszámok - 2_226
— 226 — S89. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1911. évi május 6-án 30073. sz. a. az iparos iskolába szándékozó gyermekek bejelentése tárgyában a következő rendeletet bocsátotta ki: 30073. szám. A magyar kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől. Valamennnyí kir. Tanfelügyelő urnák, s kir. tanfelügyelői kirendeltségnek. Hivatali elődöm 1907. évi augusztus hó 9-én 71251. szám alatt kelt rendeletével a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter ur kívánságához képest felhívta kir. Tanfelügyelő urat arra, hogy utasítsa az összes állami és községi, polgári és elemi népiskolák igazgatóit az egy- és két tanitós iskoláknál a gondnoksági elnököt, illetőleg az iskolaszéki elnököt, miszerint az iskolákból kikerült 12 évet meghaladott fiuk szüleit figyelmeztessék, hogy amennyiben gyermekeiket valamely ipari munka elsajátítása végett, vagy kereskedői tanonezokul kívánnák szerződtetni, ezen szándékukat jelentsék be náluk, és ők az ily bejelentésről megfelelő mester ajánlása végett értesítsék a budapesti ipari és kereskedelmi munkaközvetítő intézetet. E rendelet kibocsátása óta eltelt 3 év tanúsítja ugyan, hogy egyes igazgatók és tanítók a jelzett irányban elismerésre méltó buzgóságot fejtettek ki, mindazonáltal az ily módon létrejövő tanoncz-szerződések alig mutatnak fel nagyobb emelkedést. Miért is a fenti rendelet kapcsán kir. Tanfelügyelő ur figyelmét az ügyre ezúttal is felhivom azzal, mikép a rendeletben foglaltakat az iskolák igazgatóival, illetőleg gondnoksági elnökével újból közölje, hogy amennyiben a tanonczkinálat a helyi igények által kellő módon kielégülést nem nyerne, a kínálkozó tanonczot jelentsék be a budapesti ipari és kereskedelmi munkaközvetítő intézetnek (Budapest, VIII. ker., József-körut 36. sz.), melynek a tanonczközvetitésre külön osztálya van. Ez az osztály díjtalanul és nagy gonddal igyekszik a tanonczot Budapesten, esetleg vidéken megfelelően elhelyezni és őt a tanonczviszony alatt figyelemmel kisérni, támogatni. Általában minden ily ügyre vonatkozóan hozzá intézendő megkeresést ez az osztály díjtalanul elintéz.