Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908
1908. szeptember - Oldalszámok - 1_36
- 36 összeggel, ezt pedig megtehetjük anélkül is, hogy a látszatért ezrekre menő adásvételi és bekebelezési összeget minden reális czél elérése nélkül kiadjunk, kérem is ezen ügynek függőben hagyását. c) Az igazgatótanács indítványa folytán a kerületi közgyűlés tárgyalása alá kerül a gimnáziumi fiu-internátus kérdése is. Részemről nagyon óhajtandónak tartanám, ha a mi rendkívül népes főiskolánknál lehetne ilyen intézetet felállítani. Azonban ilyen intézmény csak ugy válik a nevelés és oktatásnak, tehát az iskolának javára, ha nagyon jól van berendezve. A jól berendezett internátus pedig sok befektetést és áldozatot kiván ugy az épületben, mint a fenntartási költségekben s ahol ilyet a mi protestáns intézeteinkben létesítettek, ott mindig rendelkeztek annak czéljára valamely alappal. Mi ilyen alappal nem rendelkezünk, kevés olyan tanulónk is van, aki magas ellátási dijat képes volna és hajlandó volna fizetni, kevés tanulóval pedig az ilyen intézet nehezen fizeti ki magát. Azért nagyon alaposan meg kell fontolnunk ezen dolgot, hogy olyan szilárd alapra épitsük az intézményt, amelyen biztosan megállhasson. d) A Baldácsy-alap a folyó évben már 1000 koronával többet, vagyis évi 10000 korona osztalékot ad az egyházkerületeknek. Az alapítványból nyert jövedelem az alapító okirat értelmében három czélra: a püspökfizetés emelésére, a szegény egyházak segélyezésére és a lelkész-özvegyek és árvák támogatására használandó fel. A gazdasági tanács az ujabban folyósított 1000 koronát a gyülekezeteket illető összeghez csatolta a hozzám beterjesztett és nyomtatásban közzétett költségvetésben. Én helyesebbnek és méltányosabbnak tartom már csak az arányosság szempontjából is, hogy ezen 1000 korona a kerületi lelkész-özvegy-árva gyámoldai pénztárnak adassék és pedig azon rendeltetéssel, hogy csatoltassék azon 1000 koronához, amelyet rendkivüli segélyképen azon lelkészözvegyek között szoktunk kiosztani, akik az országos lelkész-özvegyárva gyámintézet jótéteményében nem részesülnek, mivel férjük előbb halt el, mint az létesült. Az ilyen özvegyek között azután osztassék ki a 2000 korona rendkivüli segélyként egyenlően, akár folyamodnak érte, akár nem. Hogy ezzel mily erkölcsös és emberséges dolgot cselekszünk, megítélhetjük abból, hogy az a 100—150 korona, amit az ilyen özvegyek a kerületi és egyházmegyei gyá-