Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908
1908. szeptember - Oldalszámok - 1_37
— 37 — moldától kapnak, legnélkülözhetetlenebb szükségeiket sem fedezheti, pedig ezek nagy részben munkaképtelen öreg nök. Ha mi ennyit megteszünk értük, reménylhetjük, hogy az állampénztár is fog nekik nyújtani némi segítséget, amiért már megtette a konvent a szükséges lépéseket. e) A nönövelde pénztárának zárszámadása az 1907-ik évről 12213 korona 32 fillér deficzitet mutat. Ha ezen nagy deficzit okát keressük, azt látjuk, hogy az egyrészben olyan uj szükségletek felmerüléséből származik, amelyek az előirányzatban nem foglaltattak, például: a szomszéd telkére uj ablakok nyitása, beruházás és építkezés, az épületfenntartáson kivül, másrészben a költségvetés 12 más tételének túllépéséből, amelyek közül egy a tanári fizetés emelkedésével, egy az élelmiszerek drágulásával, egy a hosszú kemény téllel és a faárak emelkedésével van indokolva. A költségvetés bevételi része teljesen reális volt, még valamivel több jött be, mint amennyi előirányozva volt, azonban a költségvetés kiadási része a túlköltekezés folytán teljesen inreálissá vált. Minél többre becsüljük ezen intézetünket és óhajtjuk annak megszilárdulását, annál nagyobb gondot kell fordítanunk arra, hogy annak vagyoni ügyeiben a legnagyobb rend és pontosság legyen. Azért, amint az államnál is történik, hogy még a törvényben biztosított legjogosabb követelmények is megtagadtatnak azon a czimen, hogy „a fedezet kimerült", utasittassék az intézet igazgatósága és a gazdasági tanács, hogy szigorúan ügyeljenek arra, hogy a költségvetés egyes czimeinél a fedezet idő előtt ki ne merittessék, de ha mégis kimerittetnék, tartózkodjanak a költségvetés minden túllépésétől, kivéve azon egyetlen kényszerhelyzetet, hogy ha a tulkiadás mellőzése folytán a növendékek egészsége vagy testi épsége veszélyeztetnék. Ha ezen utasítás figyelembe vétetik, akkor a jövő évi költségvetés mellett, mely néhány fillér felesleget mulat, nem lesz deficzit, ámbár a mai viszonyok között, különösen a 400 koronás dijakból, a teljes ellátást és a lelkészek és tanitók gyermekeinél még a tandijat is fedezni majdnem a lehetetlenséggel határos. Ez a körülmény arra indította egyházkerületi közgyűlésünket, hogy ezelőtt két évvel megkereste az iránt a dunamelléki ref. egyházkerületet, hogy miután több szülő, különösen lelkész és tanitó,